Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KORONAVÍRUS HŐSÖK: Új 10 és 20 forintosokkal fizethetsz Tatabányán is 

10-20-koronavirusemlekermek.jpg

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új pénzérmékre írt ki pályázatot, amelynek most hirdették ki az eredményét.

Az elmúlt hetekben Magyarországot is elért koronavírus járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállaló honfitársaink (egészségügyi-, kereskedelmi-, köztisztasági-, logisztikai területen dolgozók) áldozatos munkájának elismeréseként az MNB a 10 és 20 Ft-os forgalmi érmék emlékváltozatát bocsátja ki Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek tematikában. 

A 10 és 20 forintos forgalmi érmék tematikai oldala (a két érmén egyforma tartalommal) megújul, míg névértékes oldaluk, valamint az érmék pereme (recézettsége) változatlan formában jelenik meg.

A 10 és 20 Ft-os forgalmi érmék emlékváltozata tematikai oldalának megtervezésére az MNB nyílt pályázatot hirdetett. A nyilvános pályázatra rekordszámú, 345 pályamű érkezett. A győztes tervet a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina készítette, melynek fókuszában a névtelen hősök szív alakba foglalt, sematikus ábrázolása jelenik meg.

A nyertes pályamunkán kívüli terveket ezen az oldalon megnézheti.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1716004652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása