Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KORONAVÍRUS- SZIGOR: Maradhat a tiltás a tömegrendezvényekre, agyő, nagy bulik!

covid.jpg

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Világgazdaságnak adott interjút, amelyben röviden kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány várható második hulláma miatt nem valószínű, hogy enyhítenek az 500 főnél nagyobb tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokon. Ha ez tényleg így lesz, akkor az augusztus 20-i tűzijáték mellett egy sor zenei fesztivál is veszélybe kerülhet.

Palkovics szerint van arra esély, hogy Magyarországon is nőni fog a fertőzöttek száma, emiatt pedig vissza kell hozni a korábbi korlátozásokat és óvintézkedéseket. Ez azt is jelenti, hogy

NEM TARTHATNAK MÉG EGY JÓ IDEIG 500 FŐNÉL NAGYOBB RENDEZVÉNYEKET SŐT, AZOKAT IS LEFÚJHATJÁK, AMELYEK NEMRÉG ÚJRA ENGEDÉLYT KAPTAK.

A korábbi intézkedések szerint augusztus 15-ig tart az 500 fő feletti tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozás, vagyis a 20-i tűzijátékot elviekben meg lehetne már tartani, ha nem romlik a helyzet. A korlátozás miatt több tucat nyári fesztivál (Sziget, Volt, Balaton Sound, Bánkitó) maradt el idén, de többen megpróbálkoztak azzal, hogy egészen késő nyári időpontra tolták a rendezvényüket-írja az Index.

Augusztus utolsó két hétvégéjére egy rakás fesztivált ütemeztek át, például az EFOTT-ot, a Fishing on Orfűt, vagy a Kolorádó Fesztivált, de nyár végén tartják a Strand Fesztivált, a B. My Lake-et, Szegedi Ifjúsági Napokat és a Veszprémi Utcazene Fesztivált is.

Egy újabb korlátozás nem csak a fesztiváloknak ártana, hiszen az elmúlt hónapokban az összes nagyobb budapesti klub és koncerthelyszín is azon dolgozott, hogy új időpontot találjanak a rendezvényeiknek. A tömeges jegyvisszaváltások miatt bajba került Budapest Park például a tavaszi eseményei egy részét nyárra tette át, így egy esetleges korlátozás újabb lavinát indíthat el az élőzenei szektorban.

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5716002142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása