Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A TATABÁNYAIAK 80 MILLIÓJA BÁNJA! Schmidték “tervezése” a Dózsakerti kollégiumnál

kolesz.jpg

Mint ahogy az már lenni szokott a Dózsakerti kollégium beruházásánál is gondok adódtak: közel 80 millióval drágább lett ugyanis az építés költsége.  

A munkát egyébként a EP Konstruktív Kft. nyerte el és végzi.

Annak idején az előző városvezetés nagyon büszke volt erre a beruházásra is, azonban nemrég hivatalosan is kiderült, hogy bizony nagyon benéztek valamit Schmidt Csabáék ráadásul közvetlenül a tavalyi önkormányzati választások előtt. A pénzügyi terheket meg viselje csak a mostani városvezetés.

A közbeszerzési dokumentum szerint az eredeti döntés szerint 1.198 millió forintba került az épület újjáépítés, ez az összeg emelkedett szépen 1.261 millió forintra nettóban értve, a májusi szerződésmódosítás erről szól. 

Hogy jön akkor ide Schmidt Csaba, amikor őt már tavaly októberben kiszavazták az emberek? Az első szerződésmódosítást ez év február 26-án írták alá, a másodikat pedig május 13-án.

A lényeg, hogy annak idején nem határozták meg rendesen a projekt elemeit, az azt végző cégnek, nevezetesen az épületbe tervezett oktatási és informatikai eszközök pontos számát, így a beruházást végző egy egyszerűbb gyengeáramú elektromos hálózattal kalkulált a kiviteli tervekre szóló ajánlata során. 

Ez 2019 nyarán derült ki, vagyis az, hogy milyen és mennyi eszközt akar az önkormányzat a kollégiumba, ezért természetesen új terveket kellett készíteni, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy megemelkedik a kivitelezés költsége. A kivitelező tavaly október másodikán átadta Schmidt Csabáéknak az új tervezői javaslatot, amelyben már jelentősen nagyobb összeg szerepelt a pótmunka miatt, amelyet egyébként a műszaki ellenőr is igazolt. Az önkormányzat annyival próbálkozott ekkor, hogy ezek után több terv elkészítését kérte a cégtől, amelynek szakemberei el is készítettek 3 változatot, ami után egy ideig nem történt semmi, ugyanis Schmidték már nem foglaltak állást az  ügyben, nem véleményezték a terveket, amit a kivitelező október 22-én hivatalosan is jelzett, hiszen a döntés nélkül nem tudott tovább dolgozni.

Ebből is látszik, hogy Schmidt Csabáék egyszerűen elengedték a beruházást, mert azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy elfelejtették volna véleményezni a terveket, amelyekből ráadásul többet is kértek. És azt is pontosan kellett tudniuk, hogy ezzel jelentősen megemelkedett a beruházás költsége.

 

A fotó illusztráció

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5915731922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása