Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Tatabánya és több tucat város polgármestere követelése: NE VIGYÉK A HELYI ADÓKAT!

szucsne.jpg

Ma délután több tucat független és ellenzéki polgármester közösen kiadott nyilatkozatban tiltakoznak a kormány legutóbbi intézkedései ellen.

Egyértelmű, hogy az Orbán kormány jelentős helyi, bevételi forrást von  el az adófizetőktől, amennyiben változatlan formában hagyja ezt a rendelkezést.

A nyilatkozat első része elég egyértelműen fogalmaz:

“Mindannyian tudjuk: a koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni. Az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül” - kezdődik a nyilatkozat.

“Úgy tűnik azonban, hogy a kormány szerint a védekezésben nincs szükség az önkormányzatokra. Sőt, egyáltalán nincs szükség rájuk. Otthagyja őket a frontvonalon küzdeni, és nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot. Növekvő feladataik ellenére támogatás helyett elvonásokat kapnak. A kormány a demokratikus kontrollt is kiiktató rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Pedig a közelgő gazdasági és szociális válság minden bizonnyal nagyobb arányban fogja megtépázni az önkormányzatok bevételeit, mint a kormányét.”

A polgármesterek nem elégszenek meg a nyilatkozattal, hanem azt is kérik, hogy amelyik polgár egyetért velük, az aláírásával csatlakozzon a közös kezdeményezésükhöz.

A közös nyilatkozatot aláíró polgármesterek listája:

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Botka László, Szeged polgármestere

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere

Nemény András, Szombathely polgármestere

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Csőzik László, Érd polgármestere

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Nyirati Klára, Baja polgármestere

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

Balogh Csaba, Göd polgármestere

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

Veres Pál, Miskolc polgármestere

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Fazekas László, Albertirsa polgármestere

Mikola Gergely, Encs polgármestere

Göbl Richárd, Budakalász polgármestere

Leidinger István, Pomáz polgármestere

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere

dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere

Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere

dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere

dr.Tóth József, a XIII. kerület polgármester

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere

Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1415597786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása