Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ZOLI ÉS A TATABÁNYAI VÍZILABDÁS GYEREKEK SZÁZMILLIÓI! De miért titkolja mit csinál?!

kolbaszbol-vizilabdatb-kovacshegyivel.jpg

Úgy tűnik egyre nagyobb átok a sajátosan magyar, ún. TAO sportfinanszírozási rendszer, ahol néhány kivételezett sportágba öntik bele számolatlanul a pénzt.

Tatabányán is megtaláltuk ennek a rendszernek az egyik “áldozatát”, a TVSE vízilabdacsapatát, ahol például a felnőtt férfiak idei eredménye, hogy tökutolsók a bajnokságban. Ráadásul úgy tűnik Kovácshegyi Zoltán, a TVSE elnöke esetében hiába az érthetetlen pénzügyi anomáliák, mintha bebetonozták volna a pozíciójába.

Szeretnénk tisztán látni, hogy az éves szinten több százmilliónyi forrással gazdálkodó vízilabdások mit is csinálnak a befolyó pénzekkel, ezért gondoltuk a TVSE elnökétől direktbe megkérdezzük.

Némi szerencsénkre - tagsági viszonnyal kötődünk az egyesülethez - az alapszabály biztosít arra jogot, hogy betekintést kapjunk az egyesület gazdálkodásába (természetesen az adott dokumentumok esetén megfelelő adatokat kitakarva), de ezt Kovácshegyi Zoltán és a szintén elnökségi tag jogi képviselő máshogy gondolja, persze az is lehet egyszerűen húzzák az időt, mert nagyon szeretnének titkolni valamit. 

Itt döntően közpénzről van szó, tudomásunk szerint a források között nincs igazán szponzori pénz, magyarán az adófizetők emlőin lóg a Kovácshegyi vezette TVSE.

Fontos lenne megtudni, hogy ki és mi alapján fizet ki különböző jogcímeken hatalmas pénzeket.

Persze nem meglepő ez, hiszen például Kovácshegyiék az egyesület idei TAO pályázatát sem tették közzé, a kötelező nyilvánosság nekik nem jelent semmit, Tatabányán úgy látszik, erre nagy ívben tesznek.

Az idei szezonra vonatkozóan a szövetség oldalán is csupán annyit találtunk, hogy a 2019/2020-as szezonra a TVSE közel 140 milliónyi TAO-val számolhat, ha sikerül májusig összegyűjtenie, ami a tavalyi összeg kb. a ⅔-a.

Fontos tisztázni még, mielőtt mélyebben a dolgok mélyére nézünk, hogy a jelenlegi szabályok szerint a felnőtt vízilabda csapat külön jogi-gazdasági egységként létezik, elkülönülve az utánpótlástól. Ennek a cégnek, a TVSE Vízilabda kft-nek az egyesület elnöke, Kovácshegyi Zoltán az egyedüli képviselője, a cég pedig Tatabányai Vízmű Sportegyesület kizárólagos tulajdonában áll jelen pillanatban.

Szóval, szerettünk volna arról információkat kapni az egyesület pénzmozgásairól és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokról, különös tekintettel a kapcsolódó elnökségi döntéseket szerettük volna megnézni. Ha pedig ilyen nincs, akkor ami alapján került sor a pénzmozgásokra. Ugyanis előzetesen arról kaptunk információt, hogy sok döntés az elnökség kikerülésével születik, ezt jó lett volna tisztába tenni.

Ilyen kérdés például, hogy mi történik az utánpótlásért felelős, és százmilliókkal kitömött TVSE illetve az általa alapított OB I-es csapatot menedzselő kft között, hiszen például a TVSE beszámolójából úgy tűnik, hogy 70 millióval tartozik a felnőtt csapat, de ez nem jelenik meg a felnőtt csapat beszámolóiban, mintha a pénz elakadt volna útközben, vagy pedig a beszámoló időpontjáig valami rejtélyes jótevő ezt rendezné.

Hasonlóképpen kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy az elvileg utánpótlásra fordítandó TAO pénzből hogyan finanszírozzák évek óta a felnőtt csapatot tízmilliókkal, ahelyett, hogy a gyerekekre fordítanák ezeket a súlyos milliókat.

Mondjuk persze Kovácshegyiék nem szeretik azt a fránya nyilvánosságot, ugyanis tavaly például kiderült, hogy havi 600 ezerért terveztek szerződtetni tanácsadót Kovácshegyi elnök mellé, ami eléggé kiverte a biztosítékot sokaknál. Ezért kellett volna az idei szezon TAO pályázatát nyilvánosságra hozni, hogy lássuk nagy vonalakban, mire is akarják költeni el Kovácshegyiék az évi több száz milliónyi közpénzt.

Ezek a kérdések nem csak az egyesülethez kapcsolódó embereknek fontos, hanem a tatabányai adófizetőknek, mert a legutóbbi tatabányai közgyűlés nyilvánossága elé került, hogy például a klub által használt uszoda bérleti díját még a tavalyi szezonra sem fizették ki Kovácshegyiék, hiába segítették őket TAO-val a cégek, de a kapott pénzből nem érezték szükségét kiegyenlíteni az uszoda bérleti díját.

Az uszoda bérleti díj kapcsán fennálló tartozás nagysága mára közel 60 millióra rúg. 

Kovácshegyi Zoltántól a fentiekkel kapcsolatosan közel 2 hónapja kértünk információt, amire sikerült másfél hónap elteltével válaszolnia. Szerinte alapszabály ide, alapszabály oda, nem ad nekünk információt.

Viszont azt írta, hogy lesz egy TVSE-s elnökségi ülés, ahová meghívnak és ott igyekeznek kimerítően válaszolni a kérdésekre. Mi van?

Most akkor ott tudnak és akarnak válaszolni vagy az ülésen majd szimplán hülyének próbálnak nézni?  Azért kíváncsian várjuk azt a meghívót.

A fentiek a megismétlődő gyászos eredmények miatt kerültek előtérbe, és szokás szerint úgy tűnik, semmi következménye nem lesz ennek a teljesítménynek.

Hogy lássák mekkora a baj, elevenítsük fel a tatabányai vízilabda elmúlt időszakát, hová sikerült kormányozni Kovácshegyi elnöknek a szakmai stáb vezetőivel karöltve a tatabányai vízilabda szekerét.

A klub egy 2009-es radikális megújulása után, hosszú évek munkájával elérte, hogy az utánpótlás korosztályok a felsőházba jutottak a 2013/14-es szezonban, szinte kizárólag tatabányai játékosokkal. 

tbvizilabda-kvalifikacioutanpotlas-2018.jpg

Az első felsőházi év után azonban – az egyre több pénz ellenére – nem tudtak előrelépést produkálni, sőt mostanra eljutottak oda, hogy az utánpótlás visszacsúszott a második vonalba, az utóbbi évek “áldásos tevékenységének” köszönhetően. A legjobbak közé történt feljutáskor még sokan hitték, hogy tovább fejlődik a tatabányai vízilabda, hiszen nem csupán az eredmények és a szakmai munka javult, hanem lényegesen megnőtt a vízilabdára elkölthető pénz is.

ÉS VALÓSZÍNŰLEG EZ UTÓBBI MIATT KEZDŐDTEK A BAJOK

Az utánpótlás fronton több évi élvonalbeli szereplés után a 2017/18-as szezon eredményeként “kivívtuk”, hogy kiessünk a felsőházból, pedig akkor már emelt létszámú, 14 csapatos volt a felsőházi bajnokság.

Azt hihetné az ember, hogy egy ilyen kudarcos időszak után az egyesület elnöke az asztalra csap, és lesz a kudarcnak következménye. Netalán ő maga veszi kalapját a saját felelőssége miatt.

De úgy tűnik, erről szó sincs!

Amikor  2018 szeptemberében, a felsőházból történő kiesés után kíváncsiak lettünk volna akkor a klub véleményére, hogyan látják, lesznek-e a rossz szereplésnek következményei? Mennyiben érzik magukat felelősnek ezért az óriási kudarcért?

Zantleitner Tamás vezetőedző csupán annyit mondott, hogy nem kíván nyilatkozni nekünk senki a klubtól. Kovácshegyi klub elnök pedig fel sem vette a telefont, és nem is hívott vissza akkor.

Sajnos a következő évben, 2019 őszén sem sikerült feljutni a felsőházba. Saját jogon nem is sikerült kiharcolni a részvételt az osztályozóra, de az UVSE csapatának köszönhetően játszhattak az osztályozót, de a 2018-as fiaskót megismételve nem sikerült feljutni, pedig ekkor már több csapat juthatott fel a felső házba az osztályozóról.

Többek között ez indított akkor bennünket arra, hogy kicsit mélyebbre ássunk az egyesület gazdálkodásában, körülményeiben. Szerettük volna elérni, hogy ebben az egyesület partner legyen, és megossza velünk, és ezáltal a tatabányaiakkal, hogyan gazdálkodnak, legfőképpen az ún. látványsportok támogatására nyújtott társaságiadó-kedvezményből (ismertebb nevén TAO) mire és mennyit költenek.

A TAO-támogatások ugyanis közpénznek számítanak, de úgy tűnik, az Egyesületnél figyelmen kívül hagyják, amiről már a Kúria (leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság) is kimondta, hogy az.

Olyan egyszerű kérdésekre is szerettünk volna választ kapni, amikor az utánpótlás csapatok feljutott a legmagasabb osztályba, akkor miért volt elég 8 edző, most mégis miért van papíron sokkal több edző, még a kiesés ellenére is. 

Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy morálisan hogyan vállalható az a szülőknek elküldött nyilatkozat, amely párját ritkító:

vizilabda-szuloinyilatkozat.jpg

 

Amikor erről egyébként megkérdeztük a szakosztály vezetőit, hogyan értsük ezt a típusú edzői ajnározást, azt a lakonikus választ kaptuk Zantleitner Tamástól, hogy  “RÉGEN VOLT”

Tulajdonképpen ez is egy válasz.

A szülők már többször, legutóbb tavaly is szerettek volna változást elérni, ezért akkor a város előző vezetéséhez fordultak és kifejezték elégedetlenségüket, ugyanis egy petíciót juttattak el Schmidt Csabáék asztalára, amelyet 2 nap alatt több tucatnyian írtak alá.

Ebben szóvá tették, hogy hiába írtak szintén a volt polgármesternek előtte másfél évvel, azóta semmi nem változott. Hatalmas a szakadék szerintük a TVSE vezetése által kínált lehetőségek, a gyerekek és szülők szakmai és morális igénye között. Azt írták, hogy az elmúlt évek folyamatos kudarcai és eredménytelenségei elsősorban a gyerekeken csapódnak le és véleményük szerint mihamarabbi változás szükséges.

EZ A PETÍCIÓ NEM TUDJUK, HOGY ELJUTOTT-E A MOSTANI VÁROS VEZETÉSHEZ, DE EGYELŐRE MINDEN MARADT A RÉGIBEN.

Akkor egyébként mindössze annyi történt - nyilván a petíciótól nem függetlenül -, hogy a nyár elején megtartott közgyűlésen lesöpörték Kovácshegyiék anyagi jellegű kérelmét az akkori döntéshozók. Aztán persze, talán nem függetlenül az őszi választástól megenyhülhetett Schmidt Csabáék szíve, mert végül odaadták a szükséges pénzt az egyesületnek. 

És itt érkeztünk el a mai helyzethez, ahol a felnőtt férfi csapat gyakorlatilag tökutolsó, nemrégen sikerült egy mérkőzést nyernie, azért nem 0 pont virít a csapat neve mellett.  A másik férfi csapatunk, az OB I B-s felnőtt csapat szintén reménytelenül utolsó.

Vajon ezek után a felelősök levonják végre a konzekvenciát?

Végezetül egy idézet egy szintén eredményes magyar sportág szövetségi kapitányától:

„Azok állnak a magyar kézilabda szolgálatában, akik őszintén beszélnek annak helyzetéről. Aki nem így tesz, az csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és azt, hogy mennyi pénzt tud keresni.”

(Ljubomir Vranjes, férfi szövetségi kapitány)

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2815498384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása