Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYAI ILLEGÁLIS SZEMETELŐK: Most a Hegybíró utca környékét okádták tele

hegybiro_u_szemet.jpg

Az illegális szemetelők egész egyszerűen nem unják meg: lehet, hogy soha nem fogják megunni, és ez egyszerűen elborzasztó. Mióta is küzd már Tatabánya a szeméttel és a szemét szemetelőkkel? Felfoghatatlan számunkra, hogy vannak emberek, akik a saját környezetüket pusztítják el, persze máshoz viszik a hulladékot, de ugyanúgy károsítják saját környezetüket, fel kellene már fogni végre.

hegybiro_szemet_2.jpg

Úgy látszik, a néplélek egyik fele a szemét mellett döntött, nagy baj.

Most éppen a szőlőhegyi Hegybíró utcánál rakták le valakik a hulladékot. Igazi háztartási hulladék, szőrös cipővel, kidobott betéttel és hasonlókkal. Meg egy levél, amit valószínűleg annak írhattak, aki volt szíves a Hegybíró utcánál hagyni ezt az okádékot, vagy ő írta, ezt már talán soha nem fogjuk megtudni.

hegybiro_szemet_cipo.jpg

Még mulatságos is lenne a levél tartalma- amely szerint a címzett hozza már vissza az ominózus fazekat, mert nem a levélíró így nem tud kocsonyát főzni-, ha nem lennénk ennyire felháborodva a fotókon látottaktól.

hegybiro_szemet_3.jpg

Már csak azt kívánjuk, főzzenek kocsonyát vagy bármi más ételt ebből a hulladékból annak, aki lerakta ezt a “csomagot.” Méghozzá a börtönben főzzenek.

Fotó: Facebook/ Fehér Nóra

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2015417556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása