Tatabánya tele van érdekes és szép helyekkel, amiket érdemes megmutatni a ide látogatóknak. Összeszedtünk pár izgalmas helyet, amelyet bátran ajánlanák akár a turistáknak is, és amelykeről mi, tatabányaiak is elfeledkezünk néha.
Lapatári Malom
Tatabányán Bánhida határában - ma a Kertvároshoz tartozó területen - Fellner Jakab tervei alapján épült 1753-ban a Lapatári malom. A barokk stílusú ipari épület sokáig megőrizte jellegzetes stílusát, noha többször átalakították.
Az Áltar ér holtágának patakpartján, szabadon álló, téglalap alaprajzú, csonkolt nyeregtetős épület. Északi oldalához alacsonyabb gerincű, téglalap alaprajzú „molnárház” toldalék kapcsolódik, romos kerékházzal. A telken további, különböző időben épült melléképületek találhatók. A Lapatári Malom Kertváros egyik nevezetessége az Által-ér mellett, újjáépített formában ma vendéglátó és a szabadidő eltöltésének kedvelt helye lovardával. A szépen helyreállított épület sok rendezvénynek ad otthont.
A gabonaőrlő malom annak idején a hagyományos ipari épületek követelményei szerint épült a Galla-patak közelében. A környékbeli gazdák gabonáját őrölték benne. Bánhida ezen részén már ezelőtt is működött malom, de nagy valószínűséggel nem kőből épített. Egy 1726-ban kelt levélből kiderült, hogy a bánhidai jobbágyok már 16 évvel korábban kértek és kaptak engedélyt báró Krapf Ferenctől a malom építésére. A vízzel hajtott malmok legfontosabb építőanyaga a 18. századig a fa, később pedig a vályog. A faváz szerkezetű malmok falait boronafallal, sövényből, deszkából, majd később vályogból építik. Feltehetőleg a Lapatári malom helyén egy fa vázszerkezetes malom épülhetett fel és ezt építette át Fellner Jakab a kor szellem és műszaki-technikai felkészültsége szerint szilárd falazatú (kő-tégla) egykerekes vízi malommá. (Ennek a mintájára épült az 1770-es években Majkon a vízimalom.)
Az Által-ér szabályozását Mikoviny Sámuel ( Ábelfalva, 1700 - Trencsén, 1750. március 26.) a kor jelentős polihisztora végezte el a 18. században. 1746-ban kapott megbízást az Esterházy uradalom területén a mocsarak lecsapolására. Az Esterházyak török kiűzése után a németeket és szlovákokat telepítettek az ősi falvakba: fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és a mészégetés. A 18. század végén takácsok, cipészek, mészáros, kerékgyártó, kádár látta el iparcikkekkel a környéket. A malomról viszonylag kevés adat maradt fent. Az biztos, hogy nevét a tulajdonosáról, Lapatárról kapta. Az Eszterházy birtokon 35 uradalmi vízimalom működött 82 kerékkel, a francia ”Belidor-rendszer” szerint.
A Lapatári malom építésének időszakát két szakaszra lehet bontani. Fellner Jakab (1722-1780) tervezett több malmot is: Tatán a Miklós-, Cifra-, Tóvárosi malmot. Bánhidán, a Lapatári malomnál a kétszintes épületet tömör falakkal határolta le, az üzemi technológiai igényekhez igazodva az épületbelsőt tagolatlanul hagyta a födémgerendák belső faoszlopos megtámasztásával. Az épület ilyen vegyesfalas-pillérvázas szerkezete az 1940-es évekig megmaradt.
A malomházhoz ekkor még molnárlakás nem kapcsolódott, a mester a családjával egy külön épült vályogfalazatú épületben lakott.
Az építés második időszakában a malomház épülettoldalékkal gyarapodott, ilyenek a toldalék lakás, molnárpihenő helység és az állattartásra alkalmas gazdasági épületek a kor falusi építkezési szokásai szerint.
A XX. század első évtizedeire a barokk vonások lepusztulnak az épületről, az eredeti nyílásokat befalazzák, a vakolati díszek lemállanak. A mesterek pedig inkább csak a népi építészeti elemeket használják a tatarozásra. Az 1940-es évek végén a malom gépi meghajtást kap, ez belső átalakításokkal járt. Az államosítás után az épület eredeti rendeltetése megszűnt, a mezőgazdaság átszervezésével már nem volt szükség a kis teljesítményű malmokra.
A malmot a legrégebbi hiteles dokumentumok alapján egy az 1920-as évekből származó fényképből, és Reisch Jánosné, az utolsó molnárjának lányától származó szénrajzból állították helyre az 1990-es években.
A mára már felújított műemlék épület egykori funkcióját teljesen elvesztve különböző rendezvényeknek, ad otthont, felkapott esküvőhelyszín.
Az Által-ér partjánál álló Lapatári Malom Csárda és Lovasudvar ma Tatabánya egyik látványossága és a benne működő csárda közkedvelt szórakozóhelye a városiaknak és az ide látogatóknak egyaránt.
Szlovák tájház
A bánhidai szlovák közösség anyagi kultúrájának és szellemi értékeinek bemutatására hozták létre a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére az önkormányzat és a Bánhidai Baráti Kör támogatásával. A régi épületet, amely 1975-ig iskolának, majd 1987-től 2006-ig az iskolamúzeumnak adott helyet, csaknem tízmilliós ráfordítással újították fel és rendezték be.
Alsógallai Német Tájház
Az egykor önálló Alsógallára 1733-ban, Esterházy József gróf telepített németajkú lakosokat. A zavaros történelmi múlt - kitelepítések, asszimilációs kísérletek - ellenére sikerült megőrizni nyelvüket, szokásaikat, népviseletüket. Az alsógallai Hagyományőrző Alapítvány kezdte meg a még fellehető tárgyak, ezsközök, bútorok összegyűjtését. Az anyagot az 1800-as években épület iskola tantermeiben rendezték be. Láthatók itt a német ősök használati tárgyai, munkaeszközei, a népviselet megmaradt darabjai egyaránt. A bemutatót gazdag fotóanyag teszi színesebbé.
Bányászati és Ipari Skanzen
A Tatabányai Múzeum nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló kiállítóhelyén egy régi bányaüzem teljes épületegyüttesével, berendezett irodákkal, szabadtéri gépbemutatón, és bejárható bányatérség segítségével idézi meg a szénbányászatot a régi XV-ös aknán, amelyet az egykori tatabányai bányászkolóniák jellegzetes lakó- és középületeinek megépítésével és korhű berendezésével tettek még teljesebbé és egyedivé.
A szénbányászat emlékeinek megőrzésére, a bányászhagyományok életben tartására létrehozott kiállítóhely, 1988-as megnyitása óta folyamatosan bővülő, és tematikájában is gazdagodó kiállításokkal várja vendégeit. A látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy múzeumi körülmények között megismerkedhessenek azzal az összetett, nehéz munkával, amit a bányász nap, mint nap végzett a föld alatt. Az „öreg XV-ös akna” külszíni létesítményei abban az állapotban kerültek megőrzésre, ahogy egykor az üzemelés alatt voltak. Az acélszerkezetű aknatorony, a kasokat mozgató lenyűgöző szállítógép, a kovácsműhely, a víztorony, a fürdő-öltöző épület, a hősi halottaknak állított emlékmű, a volt irodaépületben az üzemvezetői iroda, a bányamérnökség, a faléz, mind- mind sajátos hangulatot áraszt. A hozzájuk kapcsolt új állandó kiállítások pedig még érthetőbbé teszik a látogatók számára az adott objektum szerepét.
A hagyományos műszaki- technikatörténeti kiállítások mellett a skanzen legkeresettebb látványossága az egykori helyi bányatelepeket jellemző épületek közül, a mára már felépített két régi kolóniaház a tisztviselő házzal, és a régi iskolával. Amíg az első épületben, a szoba – konyha – kamrás, 35 m2 –es, korhűen berendezett lakásokban a 20. század elejétől az 1960-as évekig követhető nyomon a lakáskultúra alakulása, addig az ún. „mesterségek házában”, a helyi ipartelepeket jellemző kisipari műhelyek kaptak helyet. Az eredeti helyén, változatlan formájában megmaradt tisztviselői lakás korhű berendezésével, bemutatásával pedig még teljesebb lett a kép az egykori bányatelepen lakók életkörülményeiről. A régi ótelepi iskola épületének mintájára felépített iskolában két korhű - egy 1920-30-as, és egy 1960-70-es évekbeli – osztályterem kapott helyet.
A skanzen mára fontos helyszínévé vált a bányászhagyományok ápolásának, a bányásznapi rendezvényeknek, a kulturális találkozóknak. A kiállításokhoz különleges közművelődési és múzeumpedagógiai programok társultak, ami a látottakat még vonzóbbá teszi a látogatók számára. Az „élő múzeum” megszervezésével a vendégek az 1940-es évek elején érezhetik magukat, a múzeum köré szerveződött aktivista csoport tagjainak segítségével. Emellett a bányásszá avatási szertartás, az ehhez kapcsolódó bányászdalok és a bányászhimnusz megtanulása, a próbákért kapott oklevél, és a szertartás végén a bányászuzsonna (zsíros kenyérrel), egyre népszerűbbé váltak az utóbbi években, nemcsak a helyi lakosság és az iskolások körében, de a turisták között is. A kínálat az iskolamúzeum átadása óta kiegészült „régi tanítási órák” megtartásával is.
Bánhidai Erőmű-hűtőtó
Néha meglepődik az ember, mennyi rejtett értékkel bír Tatabánya, amivel a felületes erre járó, de még a felületes városlakó sincs midig tisztában. Mindig tartogat valami meglepést a város, ha kicsit kimozdulunk a komfortzónánkból, és szétnézünk a környéken.
lIyen kincs az Erőmű tó, amit az Által-ér városunkba érkező szakaszából duzzasztottak fel, körülbelül a 30’-as években. Ha erre jár az ember, mindjárt valami párhuzamos univerzumban találja magát, egy érdekes világban, amely fölé a bezárt erőmű magasodik, amely mégis nyugalmat áraszt.
Folytatás következik.
(kirandulastervezo)
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
