Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

DÖNTÖTT A KORMÁNY: A MÁV a tatabányaiakat is tovább szívathatja büntetlenül

vasutallomas-nif-hu.jpg

Egy évszámot cserélt ki a kormány egy éppen 10 évvel ezelőtt hozott rendeletben, de ezzel 5 évvel eltolta a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítési lehetőségét. Ezek körébe tartoznak a késésekkel kapcsolatos szolgáltatások is.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a 2009 december elsején elfogadott rendeletet módosítja. Az eredeti rendelet alapja az utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 2007-ben hozott uniós EK-rendelet volt.

Az akkori magyar kormány a vonaton utazók jó pár jogának érvényesítésére a 2019. december 4-i határidőt szabta meg, tehát csak ezt követően lehetett volna érvényesíteni a jogokat. A mostani rendeletében viszont a kormány ezt a határidőt kitolta 2024. december 4-re.

A szóban forgó utasjogok körébe tartozik az, hogy ha a vonat késve érkezik vagy indul, akkor a vasúttársaságnak - vagy az állomás üzemeltetőjének - folyamatosan tájékoztatnia kell az utasokat a kialakult helyzetről, illetve a várható érkezési-indulási időről. Hatvan percnél hosszabb késés esetén az utasoknak térítésmentesen fel kell ajánlani:

  • ételeket, frissítőket 
  • szállást, amennyiben a késés miatt egy- vagy több éjszakai tartózkodás válik szükségessé,
  • az előző esetekben a vasúttársaságnak különös figyelmet kell fordítania a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők ellátására.

A vasúttársaságnak és az állomások üzemeltetőinek kötelessége, hogy a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők számára az állomás, a peronok és a járművek elérhetők legyenek. A vonat személyzetének pedig térítésmentesen kell segítséget nyújtania ezen személyek le- és felszállásához.

(Napi)

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3415333280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása