Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

HATÁRIDŐ: HÉTFŐ! Titkos Nemzeti Konzultáció a tatabányaiaknak is, erről miért hallgatnak mélyen?

naperomu-kormany-hu.jpg

Most kérik az Önök véleményét arról, ami elvileg 2050-ig meghatározza Magyarország klímastratégiáját.

A konzultáció a “Társadalmi konzultációs kérdőív a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról” címet viseli, amelyet ITT TUDSZ KITÖLTENI!

Erről még 2015-ben született döntés, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek 21. találkozóján. Ott fogadták el, és 2016-ban hatályba lépett az ún. Párizsi Megállapodás, melynek alapján az aláíró feleknek arra kell törekedniük, hogy az üvegházhatású gázok alacsony kibocsátásával járó hosszú távú fejlesztési stratégiákat fogalmazzanak meg.

A fentiek alapján 2020. január 1-jéig Magyarországnak is el kell készítenie és be kell jelentenie a Bizottságnak a legalább 30 éves kitekintéssel rendelkező hosszú távú nemzeti stratégiáját. Ugyanakkor a tagállamoknak nyilvános konzultációt kell végezniük ezen hosszú távú stratégiák elkészítése során. 

Gyakorlatilag sehol sem reklámozták, nagyon rövid határidővel tették lehetővé a vélemények összegyűjtését, de a lenti linkre kattintva, a kérdések megválaszolásával kérjük, hogy segítse a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia véglegesítését.

Kérdőív a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról

A kérdőív kitölthető 2019. november 25. (hétfő) 12:00 óráig.

OSSZA MEG MINÉL TÖBB EMBERREL, HA SZÁMÍT, HOGY GYEREKEINK ÉS UTÓDAINK MILYEN VILÁGOT ÖRÖKÖLJENEK TŐLÜNK.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9815321308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása