LESZ MEGEGYEZÉS? VAGY MŰKÖDÉSKÉPTELENNÉ TESZIK A POLITIKUSOK TATABÁNYÁT? Csütörtökön kiderül
2019. november 18. írta: Smitt Róbert Író

LESZ MEGEGYEZÉS? VAGY MŰKÖDÉSKÉPTELENNÉ TESZIK A POLITIKUSOK TATABÁNYÁT? Csütörtökön kiderül

varoshazatb-indafoto-hu_1.jpg

A tatabányai emberek hagyják magukat bevinni a sűrű erdőbe vagy a súlyos mocsár közepébe, mert nem foglalkoznak eleget a közélettel. Na jó, nemcsak Tatabányán nem foglalkoznak eleget vele, máshol sem szakítják meg magukat ez irányban, pedig így ellenegedik a polgár egyik fontos szerepét, hogy kvázi ellenőrizze a politikusokat, mit csinálnak vagy nem csinálnak éppen. Nem igaz, hogy ezt a jogunkat csak a választásokon gyakorolhatjuk, tehetjük bármikor, csak általában érdeklődés hiányában elmarad.

 Ez a csütörtöki újabb városi közgyűlés miatt jutott eszembe. A majdnem sikertelen alakuló közgyűlés és az ott kialakult balhé óta semmi hír, nulla kommunikáció, hogy találkoztak-e felek, jelesül az ellenzéki  összefogás és a helyi fidesz. Tudom, Szücsné nyilatkozta, hogy lesz tárgyalás, de abba a nagyközönség nem lett beavatva. Lehet, hogy jobb is. Viszont csütörtökön ismét farkasszemet néznek egymással, és már jó lenne, ha effektív elkezdenének dolgozni, azaz működtetni a várost. Már az alakuló közgyűlés óta működtetni kellene ezerrel, de akkor a nyilván frusztrált helyi fideszesek Schmidt Csaba lobogója alatt megakadályozták, hogy minden simán menjen. A másik oldal meg persze balfék módon nem készült fel a közgyűlésre és a teendők elvégzésére. Kíváncsi vagyok hány tatabányai polgár kereste meg a képviselőket mindkét oldalon, hogy figyelmeztesse őket a munkájuk fontos alapszabályára, a kompromisszumkészségre. 

Ja, hogy esetleg nem merik nekik megmondani, vagy ha igen, csak röhögve legyintenek? Hát ez az, már sokkal régebben, mielőtt megszokták volna a jót, kellett volna az a civil nyomásgyakorlás. Most már mindegy, történt ami történt, de csütörtökön, nehogy eljátsszák a sértődöttet Schmidték, és persze Boda Bánk, a városnak rendesen működnie kell. Ébresztő, végezzék már a munkájukat, legyenek meg az alpolgármesterek, mit bánja a polgár, hogy mennyi, és a többi tanácsnok is rendben legyen megválasztva. És tessék már tárgyalni végre az előterjesztéseket.

Mert ha nem, már nem lehet mondani, hogy hú de meg vagyunk sértődve- a sértődési idő már lejárt- akkor már mindenki látni fogja, hogy direkt akadályozzák a város üzemmenetét, vagyis látná, ha foglalkozna vele napi 10 percet mondjuk. Majd akkor fogja látni, ha nem viszik el a szemetet, és akkor is csak hőbörögni fog. Milyen szép lenne, ha presszió-gyakorlásként, egyszer annyi ember menne el közgyűlésre, hogy csak a sportcsarnokba férnének el, és elkezdene morogni a tömeg, amikor nincs megegyezés, hogy érezzék a képviselők,  nem játszhatnak saját kedvükre és hatalami pozícióinak megfelelően a város ügyes-bajos dolgaival. Akkor aztán nem lenne sértődés meg cicaharc a közgyűlésen, az lenne az igazi demokrácia. Ehhez kellene a hétköznapi városlakó részéről sokkal nagyobb közéleti tudatosság, és nem csak azt mondani, hogy engem nem érdekel, oldják meg, mert akkor úgy oldják meg, ahogy nekik jó.

Kíváncsian várom a városi közgyűlést és az érdemi munkát végre. Végtére is ezért kapják a fizetésüket.

 

Fotó: indafoto

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr615311430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.