AZ ELSŐ NAPOK UTÁN TATABÁNYA FRISS POLGÁRMESTERE! Mit vár Schmidt Csabáéktól?
2019. október 30. írta: ZsolG

AZ ELSŐ NAPOK UTÁN TATABÁNYA FRISS POLGÁRMESTERE! Mit vár Schmidt Csabáéktól?

szucsne_1.jpg

Interjúnk Szücsné Posztovics Ilona Tatabánya frissen megválasztott polgármesterével.

Őt arról kérdeztük, hogy a megválasztása óta eltelt kis idő után milyen benyomásai vannak városunk vezetésével kapcsolatosan, hiszen ő mint a politikán kívülálló személy, más elképzelésekkel fogott bizonyára hozzá. 

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen volt a fogadtatás.

Hogyan fogadták a városháza dolgozói, mit látott az arcokon?

A Polgármesteri Hivatalban dolgozók arcán jellemzően a várakozás, némelykor az idegesség pillanatai voltak láthatóak. Várakozással vannak, vajon milyen vezető leszek, illetve idegesek, látva az országos eseményeket, a politikai pártok reváns vágyát, vajon veszélyben van-e az állásuk. Én nagy türelemmel kívánom áttekinteni a szakirodák működését, melynek során felmérem ki hogyan végzi a feladatát és szakmai alapon döntöm el, kivel folytatjuk tovább a következő 5 évben a munkát. Így azt mondom, aki tisztességesen végzi a dolgát nincs miért idegeskednie.

Zajlik a konkrét ügyek átvétele illetve az előkészületek az új testületek működtetésére. Milyen intézkedéseket kell azonnal meghozni a városban az új polgármesternek és a testületnek? 

A polgármesteri feladatok átadás-átvétele során kiderült, hogy a kedvező pénzügyi helyzetet a folyó beruházásokhoz leutalt 100%-os támogatási előlegek bankszámlán lévő elhelyezése okozza, ami csak egy statikus állapot, hiszen folyamatosan fizetni kell a József Attila Megyei Könyvtár, a Fő téri parkoló és üzletház, Csónakázó-tó és a többi beruházás számláit,illetve van amit még el sem kezdtünk, de már itt van az előleg. 

Ezekből következően elsődleges feladat  pénzügyi terv készítése, melyből kiderül, hogy ez a jelenleg bankszámláinkon pihenő 12 milliárd forint mikorra fog elfogyni, és milyen hiány keletkezik az elmúlt évek építőipari áremelkedése, vagy esetlegesen a túlárazások kapcsán, amit természetesen felül kívánunk vizsgálni. 

Kiemelt ügy a Csónakázó tó projekt, a vasútállomás akadálymentesítése, ahogy programunkban is megígértük, az előbbivel kapcsolatosan már elkezdtük a beruházás részletes áttekintését, annak érdekében, hogy a természeti környezetet, az élővilágot megóvjuk.

Hogyan tervezi, mekkora átalakítások lesznek az önkormányzati cégek és intézmények vezetésénél?

Az biztos, hogy a cégek igazgatóságai és felügyelő bizottságainak tagságai megújításra kerülnek. A működést át kívánom tekinteni, kiemelten a T-SZOL Zrt-ét, hiszen a legfontosabb megvizsgálni esetükben, hogy a számos közszolgáltatás holdingba történő szerveződése meghozta-e a hozzáfőzött reményeket, a hatékony működést szolgálja-e. Mind a T-SZOL Zrt., mind a tagvállalatai esetében az ügyvezetői pozíciókat megvizsgáljuk és meg is versenyeztetjük.

Természetesen röveid idő telt el a megválasztása óta, de ha röviden kellene vázolni, mi az amit teljesen máshogy csinálna, mint az előző városvezetés, és milyen pontok azok, ahol lehet követni őket, melyek lennének azok?

A legfontosabb intézkedésem lesz a Polgármesteri Hivatalban a hatáskörök áttekintése. A szakiroda vezetők döntően jó szakemberek, akik képesek önálló döntések meghozatalára. Az előző vezetés által képviselt erős centralizálás – mely az információ egy kézben való tartását szolgálta – fel kívánom oldani, a feladatokat delegálni kívánom, ezáltal lesz időm stratégiai ügyekkel foglalkozni és a lakossággal minél közvetlenebb kapcsolatot tartani.

Van esélye egyes pontokon a képviseleti költségvetésnek, arra gondolunk, hogy bizonyos beruházásokról az adott városrészben élők döntsenek?

Itt a 2020-as költségvetés készítés ideje, november hónapban szeretnék képviselőtársaimmal városrészenkénti fórumokat szervezni, melyben ismertetnénk a lakossággal a korábbi években elmaradt, de már nyilvántartott karbantartások, nagyjavítások, fejlesztések, beruházások listáját. Ehhez várjuk a lakossági javaslatokat. Számomra fontos, hogy azzal foglalkozzunk, amit Tatabánya akar.

Milyen hozzáállásra számít a fideszes képviselőktől? Miben számít a legnagyobb ellenállásra az ő részükről?

A médiában azt hallom, hogy a városi közgyűlésben „ügyek mentén” kívánnak szavazni. Ezt várom tőlük, egy nagyon alapos bizottsági előkészítő munkát ígérek, ahol a közgyűlési előterjesztések maradéktalanul, időben megismerhetők lesznek. Ezen a szinten vívjuk meg az érdemi vitákat, és az üléseken már a változtatási javaslatokkal együtt egységes szerkezetben lévő előterjesztéseket fogadjuk el. A város zavartalan működtetése mindannyiunk érdeke, így tisztességes szakmai munkát várok el minden képviselőtől, nem homokozóban való dacoskodást!

Vannak-e már tervek a szemétkérdés minél hamarabbi megoldására?

Felvettem a kapcsolatot az szolgáltatókkal, akik jelezték, hogy van számtalan megoldási javaslatuk, csak az előző vezetés kihagyta őket az Önkormányzat ilyen tartalmú egyeztetéseiből, én támaszkodok a több éves szakértelmükre és a város iránti lojalitásukra, ezért velük együtt kívánom megoldani a feladatokat. Cél a mielőbb Tatabánya megtisztítása a szeméttől.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr915272622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.