Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

INTERJÚ TATABÁNYA ÚJ POLGÁRMESTERÉVEL! Elsők között a vasútállomás, buszvégállomás és a Csóni

szucsne.jpg

Nem csupán Tatabányán, hanem nyugodtan mondhatjuk, országosan is komoly elismerést kiváltva megnyerte a polgármesterjelöltek versengését Szücsné Posztovics Ilona.

Az eddig ellenzékben lévő pártok többsége által támogatott jelöltként, 10454 szavazattal győzött, legyőzve Schmidt Csaba eddigi polgármestert. 

Interjúnkat hétfőn készítettük a frissen megválasztott polgármesterrel!

Előzetesen mire számított?

A kampány időszak alatt olyan sok és mély emberi érzéssel találkoztam, hogy a végeredményre nem igazán tudtam fókuszálni.

Szokták mondani az út a megélése sokszor fontosabb, mint a cél, ezért azt mondtam, hogy én mindenképpen nyertes vagyok, de most az örömöm határtalan, és azt látom Tatabánya is BOLDOG!

Az eredmény azt bizonyította, hogy az emberekkel való kapcsolatnak nagy ereje van, fontos a személyes kisugárzásom is, de ha valaki szereti embertársait, akkor másoktól is ezt kapja vissza.

Mit mondott Schmidt Csaba, amikor gratulált?

Hangja lesújtó volt, tisztelettudóan gratulált nekem, de időt kért a személyes kommunikáció felvételéhez, ami személyiségét, és csalódottságát tekintve érthető volt.    

Le fog ülni Schmidt Csabával a hivatalos procedúrán túl?

Természetesen nagyon sok egyeztetni való van, hisz Schmidt Csaba széleskörű tudással rendelkezik az önkormányzat elmúlt 9 éves munkájával kapcsolatosan, s célom, hogy a következő 5 évet konszenzusban a város érdekeinek megfelelően irányítsam. Úgy gondolom, most már nem csak 6 párt érdekeit kell szem előtt tartanom, hanem a 8 párt és a független képviselők véleményét kell egyeztetnem.

Ha jól tudjuk, hétfőn első útja a hivatalba vezetett?

Hétfőn reggel 8-kor Dr. Berkovics Gergely jegyző úrral felvettem a kapcsolatot, végigbeszéltük a hivatalos menetrendet. Csütörtökön válik jogerőssé a Helyi Választási Bizottság határozata a választások eredményéről. Hétfőn összehívtam az irodavezetőket, a bemutatkozások után tájékoztatást adtam arról, hogyan képzelem a közös munkát, miként kívánok összekötő kapocs lenni a hivatali és a közgyűlési munka között.

Mit gondol együttműködőek lesznek a fideszes politikusok?

Sok éves felsővezetői gyakorlattal rendelkezem, szakértelemmel kívánom vezetni a várost. A józan ész és a racionalizmus, illetve tetteinkért való felelősségvállalás a célom. Úgy gondolom, ez minden közgyűlésben résztevőnek világosnak és érthetőnek kell lenni. A munkát úgy fogom alakítani, hogy tűnjön ki, hogy a képviselők miként képviselik választókörzeteiket, városrészeiket. A Tatabánya egészét érintő projektekben 8 párt és a független jelöltek konszenzusos véleményének kialakítására törekszem.

Célom, hogy az érintettek véleményezését követően, szakértő bizottsági javaslatok alapján kerüljenek a Közgyűlés elé az előterjesztések. Az egyik legfontosabb, hogy nyilvánosságot minden szinten biztosítani akarom a döntések során.

Mekkora feladat lesz egyben tartani az ellenzéki csapatot?

Az ellenzéki összefogás egy nagyon komoly EMBERI összefogássá alakult át. Az emberi kapcsolatoknál szorosabb kötelék pedig nem létezik!

Van a feladatok között prioritási sorrend, tekintettel arra, hogy mindenki árgus szemekkel figyeli a tevékenységét?

Várhatóan jövő hét elején történik meg a hivatalos átadás-átvétel, melyben a folyamatban lévő ügyek, szerződéses kapcsolatok áttekintését helyezem előtérbe.

Soron kívül kívánom elindítani a tárgyalásokat a vasútállomás akadálymentesítésének ügyében, a régi autóbuszpályaudvar ügyében illetve a Csónakázó tó átépítésével kapcsolatosan. Azonnali intézkedéseket kell hozni a közszolgáltatás számos területén pl. a szemét- eltakarítás, közterület- felügyelet ügyében.

Hamarosan pedig a 2020. évi költségvetés főbb irányait meg kell határozni, áttekinteni a 2019-év várható adatait.

Mikor lesz elégedett, ha 1 év múlva milyen lesz Tatabánya?

Számomra az elégedettséget az fogja jelenteni, ha végig megyek az utcán és kedves megszólításokat fogok kapni, rám mosolygó arcokat fogok látni, mert ez azt jelenti, a tatabányai lakosok elégedettek a város működtetésével. Célom munkámmal a tatabányai emberek tiszteletének kivívása, gondoskodás a tatabányaiakról.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4315223918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása