Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

EZZEL A PÉNZZEL MÁR CSAK OKTÓBER VÉGÉIG FIZETHET TATABÁNYÁN IS: Érdemes figyelni

otszazas.jpg

Már csak ebben a hónapban, azaz 2019. október 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során a régi – 2018 előtt kibocsátott – 500 forintos bankjegyekkel, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - hívja fel a figyelmet a jegybank.Az MNB közleményében hangsúlyozza: 2019. november 1-től már csak az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ugyanis ezt követően a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.

Fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2019. október 31-ig be nem cserélt régi bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók - azonos címletű ­- törvényes fizetőeszközre.

A megújított 500 forintos bankjegyek a kibocsátásuk óta megfelelő ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban, melynek köszönhetően 2019. szeptember végéig az 500 forintos bankjegyeknek már több mint 60 százaléka újakra cserélődött.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el.

(napi)

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1515188310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása