Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A SZENT BORBÁLA GAZDÁLKODÁSA KÖRÜL IS VIZSGÁLÓDNAK! Miért olyan sok a tartozása?

szentborbala-korhaz-tb-24-hu.jpg

Folyamatosan ellenőrzés alatt tartja az egészségügyi ágazatot az Állami Számvevőszék. Hamarosan újabb három kórház gazdálkodását értékelő jelentést tesz közzé az ÁSZ. A szolnoki, a szentesi és a tatabányai kórház esetében is azt vizsgálták a számvevők, hogy az intézmények betartották-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásokat, illetve a kórházi vezetők kialakították és működtették-e a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító úgynevezett integritás kontrollokat. Az ÁSZ néhány hete már önteszttel is támogatja a kórházi vezetőket a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodásban.

 Hamarosan újabb kórházak ellenőrzését zárja le az ÁSZ. 

A szolnoki Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet, a szentesi Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház és a tatabányai Szent Borbála Kórház esetében is azt értékelik a számvevők, hogy a 2015-2017. közötti időszakban az intézmények betartották-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásokat, illetve a kórházi vezetők kialakították és működtették-e a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító úgynevezett integritás kontrollokat.

Az ellenőrzés mellett még  az is fontos, hogy a kórházi ágyak 34 százaléka üresen áll, részint finanszírozási okokból: mert nincs pénz a beavatkozások elvégzésére.  

A magánegészségügy fejlődése éppen erre az ellentmondásra épül. A várakozás miatt mennek a betegek hozzájuk, inkább fizetnek, csak gyorsan sorra kerüljenek. Ugyanakkor a privátrendelők és klinikák személyzetének zömét is az állam orvosai és nővérei adják. Egy kiszivárgott – de félreértett – tavaly év végi törvényjavaslat első verziója ezt úgy oldotta volna fel, hogy a közkórházakban megengedte volna a fizetős részlegek nyitását, tehát a közkórházak „felesleges” – értsd: az állam által nem finanszírozott – kapacitásának piaci értékesítését. Végül a kormánytól szokatlan módon az egész – eléggé dodonai megfogalmazású – részt kihagyták a beterjesztett javaslatból, megijedve a miatta támadt vitától. A probléma azonban ettől még nem szűnt meg, hiszen a beteg orvost, az orvos meg beteget keres – egymásra is találnak a magánegészségügyben.Ráadásul Tatabányán a Szent Borbála Kórház - ahol áprilisban a beszállítók és a szolgáltatók 672 millió forintnyi számla határidőben történő kifizetésére vártak hiába -, tovább növelte lejárt tartozását, májusban már 738 milliónyi számlára hiába vártak időben a beszállítók.

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2415033078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása