Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MEGÉPÜL A HIÁNYZÓ TATABÁNYAI KERÉKPÁRÚT?! Múltkor nagyon elbénázták a hivatalban, most újra kiírták

eromu-to13.jpg

Nemrég írtunk róla, hogy elkészült az Oroszlányt Tatabányával összekötő csaknem 13 kilométeres kerékpárút, amely  Kecskédet, Környét és a majki kamalduli kolostort is érinti.

A mintegy 1,2 milliárd forint értékű, uniós támogatású beruházással 11,5 kilométer aszfaltozott és 1 kilométer erdei kerékpárút valósult meg, tehát nem volt olcsó, mert 100 MILLIÓBA KERÜLT kilométerenként. Az út hivatalos átadását szeptember közepére tervezik. 

Ennek kapcsán nézzük meg, hogyan áll a hiányzó tatabányai szakasz, ami mindössze másfél kilométeres. Környe-Tatabánya határától az Által-ér mellett, majd az Erőműi-tó déli oldalán húzódik, ha elkészül a kerékpárosbarát út.

Elsőre nem sikerül eredményt produkálni, mert egy 1590 m hosszú szakaszt csináltattak volna, és az ott meglévő közúti híd mellett egy kerékpáros híd is épült volna. 

Ez nem jött össze, ugyanis kiderült, hogy az önkormányzat emberei a munkára 121 millió forintot szántak volna, de ez köszönő viszonyban sem volt az ajánlatot adó cégek elképzeléseivel. 

Mindössze két cég érezte úgy, hogy itt szeretne kerékpárutat építeni - mindkettő kapcsán emlegettek már sokszor jó fideszes kapcsolatokat -, a hazai pálya sztárja Extreme-Park Környezetépítő Kft, aki 355 millióért, illetve egy igazi nagyágyú, a SWIETELSKY Magyarország Kft, aki 365 millióért csinálta volna meg.

Ezek után gondoltak egyet a hivatal illetékesei és kivették a beruházásból a hidat, így keresnek rá kivitelezőt

Ezek után valószínűleg már eredményes lesz, a cégek is tudják mennyit kérhetnek, szóval indulhat a munka.

Kicsit sokba kerül az adófizetőknek, de ez mostanában nem szokott szempont lenni.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9915023000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása