Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

HA TATABÁNYÁN GONDJA LESZ AZ ÚJ OKTATÁSI TÖRVÉNNYEL! Ide fordulhat jogi segítségért

950-koznevelesi_torveny.jpg

Nemrég megszavazták a köznevelési törvényt, amiből az olvasható ki, hogy szinte államosítja a gyerekeket Tatabányán és az egész országban. Miközben a kormány megszabja, hogyan, miből, mennyit és hol tanuljanak a gyerekek, az elit magániskolákba menekíti a utódait. Hogyan is van ez kérem szépen?

Útmutatót készített a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azoknak a szülőknek, akik szeretnének az Áder János által tegnap aláírt köznevelési törvény ellenére szabadon dönteni gyermekük taníttatásáról. A jogvédő szervezet álláspontja szerint a jogszabály sok esetben nem fogalmaz egyértelműen, de kiemelték: ezek a hiányosságok egyben lehetőséget is jelentenek a pozitív jogértelmezésre. A TASZ útmutatójában összegyűjtötte, hogy hogyan lehet egyrészt élni a még megmaradt lehetőségekkel, másrészt fellépni az egyes korlátozásokkal szemben. A jogvédő szervezet arra biztatja a szülőket, hogy indítsanak eljárást, és jogi segítséget is kínálnak.  Az útmutató teljes hosszában itt olvasható

A köznevelésről szóló törvénycsomagot múlt hét pénteken fogadta el az Országgyűlés. A jogszabályváltoztatások érintik a magántanulóság intézményét, az óvoda- és iskolakezdés korhatárát, az alternatív iskolák működését és az igazgatók megválasztását, elmozdítását. 

„A köznevelési törvény 2019 nyári módosítása a maradék szabadságot is igyekszik kiszorítani a rendszerből – gyakorlatilag államosítják a gyerekeket. Ez nem csak egy szűk réteg problémája: ez a közoktatási ámokfutás mindenkit érint” – emelte ki Asbóth Márton, a TASZ jogásza.  

A szervezet útmutatójában számos lehetőséget kínál azoknak a szülőknek, akik gyermekük fejlődésének érdekében más taníttatási utat választanának, mint amit a törvény előír. Tanácsadójukból megtudhatjuk, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak a szülőknek, akik nem szeretnék már 4 éves korában óvodába adni gyermeküket, és azoknak is, akiknek már elmúlt 4 éves a gyermeke, de fel szeretnék menteni az óvodába járás kötelezettsége alól.  

Választ kaphatnak kérdéseikre azok is, akiknek gyermeke iskolakezdés előtt áll, de valamilyen okból kifolyólag nem szeretnék 6 éves korában iskolába adni, ahogy ezt az új törvény előírja. 

A legtöbb kritikával illetett változtatásról, a magántanulóság megszüntetéséről, és az egyéni munkarend nehezen átlátható rendszeréről is tájékozódhatnak a szülők a TASZ útmutatójából.  

“Az új köznevelési törvény nemhogy nem oldja meg a borzasztó állapotban lévő oktatási rendszer problémáit, hanem tovább is ront rajtuk, de arra biztatom a szülőket, hogy ne adják fel a reményt. A törvénynek sok pontjával fel lehet, és a gyerekek védelmében fel is kell venni a küzdelmet. Mindenben segíteni fogunk azoknak, akik ki szeretnék harcolni, hogy a gyerekük egy szabadabb rendszerben tanulhasson”- hangsúlyozta Asbóth.  

 

Fotó: Liga Szakszervezetek

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6714988212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása