Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TEGNAP, A 75 ÉVE TÖRTÉNTEKRE EMLÉKEZTEK: A tatabányaiakkal ekkor indultak el a halálvonatok

holokauszt75-tb-2019_0623-01.jpg

Tegnap a Holokauszt 75. évfordulójára emlékeztek.

Szerencsére voltak még jó néhányan, akik emlékezhettek. Megidézték és felidézték a múltat, a múlt egy szomorú, tragikus eseményét.

  1. június elején Tatabánya területéről összegyűjtötték a zsidókat és onnan a komáromi erődben helyezik el őket, embertelen körülmények között. Mintegy 300 embert deportáltak.

Többek között velük indultak 1944. június 14. és 17. között a vagonok Auswitzba, a haláltáborok felé.

300 ember, 300 emberi sors. A számok ridegek, tényszerűek, nem fejezhetik ki a 300 életutat, gyerekek, nők, férfiak…

Micsoda tragédiák szegélyezik a történelmet, ma már elképzelni sem tudjuk. Dr. Füzes Gábor felsőgallai orvos a halálból a kegyes halálba menekült. A megfogalmazás is szörnyű. Feleségével, két gyermekével öngyilkosságot követett el. Ő már nem bízott semmiben és senkiben! Négy élet, négy tragikus emberi sors!

Gyermekeinek nem maradt egy csöpp esélye sem arra, hogy egyáltalán felnőjenek, ők semmit sem érthettek meg abból, ami velük történik. Egyetlen bűnük volt, zsidónak születtek!

Igen az ártatlan gyerekek halála talán a legmegrázóbb, ha lehet az aljasságot, a bűnt még fokozni… A sátáni gondolat, hogy még írmagja se maradjon egy népnek, a zsidóságnak.

A második világháborút mintegy 60 zsidó ember élte túl városunkban, Tatabányán. 1944 legvégén a felsőgallai zsinagógát bombatalálat érte. A hitoktatás már 1942-ben befejeződött. Borsodi Béla kántort behívták munkaszolgálatra.

holokauszt75-tb-2019_0623-02.jpg

75 év telt el azóta.

A tegnapi megemlékezésen újfent megemlékezve a tragikus eseményekről, kérdésként joggal merül fel: mit jelent ma zsidónak lenni? Kötelességünk-e őseinkről: nagyszüleinkről, szüleinkről megemlékezni?

Természetes kötelességünk. Általuk, velük élünk tovább! Hordozzuk magunkban életüket, történeteiket. A ránk hagyott, eltanult receptjeik szerint, ezek segítségével főzzük, hagyományos ételeinket s ebéd közben megemlítjük: a mai maceszgombóc már majdnem olyan finomra sikeredett, mint ahogy a mama készítette!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3614909964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása