Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

EZ EGY VADÁLLAT ROKON! Megröptette a hat éves tatabányai kisfiút a lakásban

fenyites-magyarnemzet-hu.jpg

Vádat emelnek azzal a férfival szemben, akinek az unokaöccse nem fogadott szót, ezért őt felemelte és bedobta a szobába, ezzel neki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott.

A vádlott, még tavaly május 27-én kora délután egy tatabányai lakásban volt unokaöccse, a hat éves kisfiú társaságában. A vádlottat zavarta, hogy a kisfiú nem fogad szót neki, nem megy be játszani a konyhából, illetve az előszobából a szobába, ezért az előszobában állva a könyökénél fogva felemelte a sértettet és bedobta a szobába. A sértett a dobás következtében a padlóra esett és beütötte a fejét, az orra vérezni kezdett, sírva fakadt. A sírásra felfigyelt a sértett édesanyja, aki beszaladt a szobába, majd azután rendőri intézkedést kért.

A sértett gyermek, életkorára tekintettel, védekezésre képtelen volt a cselekmény idején.

A vádlott bántalmazása következtében  a gyermek jobb homlokán zúzódásos sérülés, jobb oldali orrszárnyon horzsolásos sérülés, a jobb mellkasfélen felületes hámsérülés keletkezett, amelyeknek gyulása szerencsére 8 napon belüli volt.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat a Tatabányai Járásbíróság végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

kép: illusztracio / Magyar Nemzet

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3614846964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása