LEHET, HOGY TATABÁNYÁN IS MEGFIGYELIK MAJD ÉS PONTOZZÁK AZ EMBEREKET? A jövőben bármi megtörténhet
2019. május 17. írta: Cseri Pali

LEHET, HOGY TATABÁNYÁN IS MEGFIGYELIK MAJD ÉS PONTOZZÁK AZ EMBEREKET? A jövőben bármi megtörténhet

 kinai_r.jpg

Ki tudja, lehet hogy Tatabányán is bevezetik egyszer ezt a módszert, ami külső- és belső kamerákon plusz mobilokon keresztül figyeli meg az embereket, és a szerint pontozza, milyen állampolgár. Ha például sokszor meglátogatja idős szüleit- mert ezt is látja a rendszer- az plusz kreditet jelent, de ha mondjuk sok piát vesz, az már mínusz.

Több mint 200 millió térfigyelő kamera előtt zajlik a kínai állampolgárok élete. A cyberpunk művekből ismerhető jövő a szemü(n)k előtt épül ki: a technológiai fejlesztéseket hosszú ideje prioritásként kezelő kínai állam megértette, hogy elérkeztünk ahhoz a rendszerfejlettséghez, amelynél már mindenhol mindenkit meg lehet figyelni, nyilván lehet tartani és automatikusan ki is lehet értékelni.

A társadalmi kredit olyan, mint a kaland- és szerepjátékokban a képességpont. Csak ezt nem játékból használják, illetve aki Kínában él, egyszerűen nem dönthet úgy, hogy nem játszik. A tesztben nyilvántartottak mindegyikét egy 800-900 pontos rendszerbe sorolják be. Pontszámuk csakis tőlük függ: amikor a kormányzat által jónak ítélt dolgot tesznek, pluszpont kapnak, ám ha a kormány erkölcsi vagy politikai érzéke szerint helytelen dologba mennek bele, máris csökken a pontszámok.Ha teljesen elkészül – azaz a tervek szerint 2020-tól – a megfigyelőrendszer nem csak azt látja majd, amikor a polgár bemegy egy boltba, hanem az az adat is beérkezik majd a központba, hogy ki mit tolt ki a pénztáron a kosarában. Ha például valaki "túl sok" alkoholt vásárol, az felveti a gyanúját annak, hogy alkoholista. Bár ez csak spekuláció, de valószínű, hogy ilyenkor más faktorokat is számításba vesz majd a rendszer, például az illető vonatkozó orvosi adatait. Az viszont már hivatalos, hogy ha valakinél ezek alapján erkölcstelen iszákosságot vél felfedezni a rendszer, akkor rögtön levon tőle néhány pontot-írja a hvg.

A jelenlegi magyar politikai rendszer elképzeléseit látva, simán el tudom képzelni, hogy Tatabányán is kiépítenek majd egy ilyen összetett megfigyelő módszert, és pontozni fognak minket, mondjuk a városházán. Szinte látom magam előtt, ahogy a polgármester és az emberei  hatalmas kamerák előtt értékelik a polgárokat. Ha valaki részegen tántorog haza, attól levonnak egy csomó kreditet, ha póráz nélkül sétáltatja a kutyát, netán nem megy el a fideszes gyűlésre, akkor is, de nagyon, és így tovább. Akikről tudják, hogy támogatják a Fideszt, eleve hatalmas plusszal indulna a rendszerben, ha valaki ellenzéki, jelentős mínusszal.

És mondjuk lehet,hogy akinek sok pluszpontja lesz, ingyen ehet majd a tatabányai vendéglőkben, esetleg ingyen parkolhat, akinek meg sok lesz a mínusz, megy a börtönbe.

Az éjjel-nappal történő megfigyelésre aztán vesznek fel rengeteg közterület-és lakásbelső-megfigyelőt, hogy rendben működjön a rendszer. Persze ez egyelőre nálunk csak fikció, de amennyire barátkozunk Kínával, nehogy erre ébredjünk egy reggel.

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9514831982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.