Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYAI AZBESZT-ÜGY: a lakosságnak jó hír, és Körtvélyfáy képviselő sem lesz ügye-fogyott

azbeszt-kortvelyfay-schmuck-fbazbesztmentestb.jpg

Tatabányán még mindig jelentős probléma az azbeszt, meg kellene oldani az ingatlanok mentesítését.

Erről valószínűleg nincs is vita, inkább a rendelkezésre álló források hiánya az ami miatt nem történik most már évek óta semmi.

Természetesen addig is laknunk és élnünk kell, ezért ha van egy vállalható megoldás a veszélyek csökkentésére, akkor azt támogatni kell. A múlt heti közgyűlés napirendjén szerepelt a  Dózsa lakásszövetkezetek javaslata, amelyet ők alkalmaznak annak kapcsán, hogy megakadályozzák az azbeszt levegőben jutását, egyúttal az alagsori helyiségek utólagos födémszigetelését is elvégzik.

Ez az ún. szórt poliuretán hab technológia. Hangsúlyozottan ennek semmi köze az azbasztmentesítéshez. A lakásszövetkezet már 5 házgyári panel esetén ennek a technológiának az alkalmazásával elvégezte gyakorlatilag az azbeszt bekapszulázását, ami lépcsőházaznként 1-1 nap alatt kivitelezhető és ami fontos, megfizethető.

Eredményeképpen a magasfölsszinti lakásoknál 2-3 C fokkal emelkedik a padlófelület hőmérséklete. Ez egy jól ismert technológia, sok másféle szigeteléssel szemben rés- és toldásmentes, egybefüggő felületet képez. Ezzel egy csapásra tiszta, pormentes helyiségek érhetőek el és itt jön a képbe az azbeszt kérdése.

Mint ismeretes a házgyári panelekben megtalálható szórt azbeszt ma már nem hogy hasznos lenne, hanem kifejezetten életveszélyes, amennyiben a levegőből a szervezetünkbe jut.

Ugyan a problémát ezzel nem oldottuk meg véglegesen, de sajnos lehet, hogy ez még bizonyos szempontból jobb megoldás, gondolva arra a nem kis felületre, amelyet a hivatalos projekten kívül távolítottak el és a lakók egyszerűen bedobálták a kukákba.

polyuretan-lefujlak.jpg

Ennek a költségigénye töredéke, ezáltal valós esély van arra, hogy sok embernek biztonságosabb legyen az élete.

Ezért is írnak ki célzottan Sárberekre illetve Dózsakert paneljeire egy pályázatot, ami várhatóan ez egy vissza nem térítendő támogatás lesz, amely a költségek 60%-át fedezi. A Közgyűlés Gazdasági Bizottsága hagyja jóvá és ítéli meg majd a támogatásokat.

És itt jön a képbe Körtvélyfáy Menyhért képviselő, akinek ez lenne a fő kampánytémája. Ennyit sikerült az elmúlt öt évben nagyjából felmutatnia, és egy Facebook- csoportot.

A közgyűlés után megkérdezte a képviselőt az előterjesztésről Schmidt Csabáék házi tévéje, ahol Menyhért aggályainak adott hangot, bár mintha másik műsort nézett volna.

Arról beszélt, hogy egy Azbeztmentesítő Egyesület - amely nem szakhatóság, hanem ugyanolyan egyesület, mint mondjuk egy  horgászegyesület - által nem elfogadott a technológia.

Ahogy fentebb írtuk, az NEM AZBESZTMENTESÍTÉS, tehát valószínűleg a képviselő nem olvasta el az előterjesztést, vagy csak haragszik az előterjesztőre, hogy kihúzza alóla azt az egy ügyet is, amivel érdemben kampányolhatna.

Hivatkozik tovább egy jogszabályra is, ami létezik, valóban be kell jelenteni a munkát, ha ilyen azbeszttel dolgoznak, de mivel helyben marad az anyag, így nem kell akreditált azbeztmentesítő cég, technológia.

Még egyszer, ez nem végleges megoldás, de a több évtizedre bekapszulázás, egy megfizethető technika.

Megnéztük egyébként, közzé is tett a képviselő úr még egy videót, ahol ecseteli, micsoda veszélyeket rejt a szórt azbeszt. Arról beszél, hogy azért nem csinálhatja “akárki”, mert nagyon veszélyes, miközben védőfelszerelés nélkül csinál riportot egy málló tűzvédelmi szigetelésű mennyezet alatt. Veszélyeztetve a stáb tagjait is.

Legalább Schmidt Csabának van annyi esze, hogy felteszi a kobakot, ha kimegy egy építkezésre forgatni.

Talán még el is hinnénk akkor Körtvélyfáy képviselőnek, hogy tényleg próbálja komolyan venni. Reméljük, ha rajta múlna, nem így küldené be a munkát elvégzőket dolgozni.

Reméljük nem pusztán a politikai előnyből próbálkozik az azbeszt kérdésével, fontos neki mondjuk a tatabányai gyerekek élete, akik ezekbe a tárolókba járnak be naponta a bicajukért?

Azért még szerencse, hogy végülis nem feküdt keresztbe a javaslatnak.

Rövid videó a technológiáról:

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4114795146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása