A NAGY BENZINKUTAS LEHÚZÁSOK!  ERRE FIGYELJEN TANKOLÁSKOR: Kitálalt egy volt dolgozó a trükkökről
2019. április 30. írta: Cseri Pali

A NAGY BENZINKUTAS LEHÚZÁSOK! ERRE FIGYELJEN TANKOLÁSKOR: Kitálalt egy volt dolgozó a trükkökről

benzin-tankol.jpg

Felvették egy benzinkútra dolgozni, ahol eleinte ő maga is nagyokat nézett, milyen természetességgel működik a rendszer. Mindenkinek adott volt a feladata, majd a nap végén a zsíros mellékese.

„LEADÓ”

„Összeszokott csapatba kerültem a kúton, az első naptól láttam, hogy össze is ’kell’ dolgozni rendesen” – kezdi Évi, akiben már csak azért is tisztán megmaradtak a történtek, mert elmondása szerint rengeteg pénzt keresett. Nem hivatalosan, persze.

Még úgy is sok maradt a zsebében, hogy minden egyes műszak végén a kutat üzemeltető vállalkozó megkapta a csapattól az ún. „leadót”, ami napi fix összeg volt. A főnök nem vett részt a trükközésben, műszak közben jött és ment, számos egyéb töltőállomást is üzemeltetett.

A reggel hattól este hatig tartó nappali műszakot két shopos lány és két kutas fiú csinálta végig, az éjszakaira feleződtek. Műszak végi záráskor mindig összegezték a kasszában maradt, valamint az autókat tankolók zsebében összegyűlt pénzt, aztán négyfelé osztották. Hajnalban két részre.

„Itt nem csak a borravalóról beszélek” – nyomatékosítja a nő, hogy volt bőven egyéb bevételük is. Mennyi jött össze, kérdezem tőle. „Olyan 15-20 ezer forint” – feleli. Elkezdek hangosan gondolkodni. Közel 20 ezer forint 15 évvel ezelőtt, osztva néggyel, az…, ekkor hirtelen közbevág. „Látom, nem érti. Fejenként maradt 15-20 ezer forint!”

„AKASZTÁS”

Kívülállóként furcsa hallgatni, hogy a csapatba kerülésének gyakorlatilag a legelső napjától nem titkolták előtte a többiek, miként zajlik az élet azon a kúton. A „kettesnél” állva eleinte nagyokat pislogva látta a főkasszában álló kolléganője összedolgozását az autókat tankoló kollégákkal. Ez a pénztár működik az ablaknál, egyértelműen ezt használták többször, az üveg mellett állva lehetett ugyanis működtetni a benzinkutak klasszikus trükkjének tűnő „akasztást”.

Az oszlop melletti megálláskor az autósok nagy része bemond egy összeget a hozzá lépő kutasnak, hogy éppen mennyiért kér üzemanyagot. Százból 99-en ezzel a lendülettel elindulnak befelé, lapozgatják az újságokat a shopban, csokit választanak, vagy beállnak a sorba. Ezt használják ki az ügyeskedők.

Ha 2000-et mondtak, akkor 1800-ért töltött valójában üzemanyagot az autójukba a kolléga, ha 4000-ért kértek benzint vagy gázolajat, akkor 3500-ért tankolt nekik, ha 5000-ért kért, akkor 4200-ért, és így tovább. Kétezernél a két ujjával fogta meg az állát, és mutatta a jelzést az ablaknál álló shoposnak, 3000 ezernél a három ujjával. Ha tele kérte az ügyfél, akkor a kutas a felfújt pofazacskóit mozgatta jobbra, balra, mint amikor fogmosás után öblögetünk. Két másodpercre egymásra néztek, ennyi elég volt.

„KANNÁZÁS”

Manapság egyre több a kamera, nehezebb “kannázni”, de nem volt ez mindig így. Évi szerint simán ment ez is, az állomáson dolgozók autóiba mindig volt ingyen üzemanyag, talán egyesek még árulták is szűk baráti körben a lopott benzint, gázolajat.

A kutastól kért mennyiség bemondása után néhány ügyfél nem csak az újságokhoz lépett oda, hanem mondjuk bement a mosdóba is. Azaz teljesen szem elől tévesztette a saját kocsiját. Nos, aki közülük tele kérte az autóját, Évi szerint annál bizony elő-előfordult, hogy 4-5 liternyi pluszt egy előkészített kannába töltött a kutas. Ezzel a trükkel jellemzően a nagyobb tartállyal szerelt, szinte üresen érkező járművek tulajdonosait húzták le, mert náluk – a nagyobb mennyiség miatt – biztosan nem mutatta ki a jármű műszere a csalást.

Amikor már 35-40-45 liter belecsurgott az autóba, és még nem kattant a pisztoly, akkor lehetett “kannázni”.

„Nyilván a pici autóknál ez kockázatosabb volt, de rutinosan nyomták, akik napi 12 órában ezzel foglalkoztak, azok az autó mérete, meg a tulajdonos shopban való mozgása, elhelyezkedése alapján gyorsan eldöntötték, megcsinálják-e. Soha, senki nem szaladt vissza a shopból fizetés előtt, hogy ellenőrizze a tankolást. Minden műszak végén volt értékesíthető üzemanyag” – mondja az egykori shopos.

„KÁRTYÁZÁS”

Mindez semmi ahhoz képest, amit ezután mesélt. „Bejárt a kútra két külföldi fickó, akik olyan havonta 4-5 alkalommal leadtak a nappali műszak elején körülbelül 3-5-8 darab bankkártyát. Ezek külföldiek nevén voltak, sok ázsiai néven, talán lopottak lehettek, fogalmam sincs, sosem kötötték az orrunkra.

A lényeg, hogy előre megmondták nekünk, a nap végén mennyi pénzt kell majd kifizetnünk részükre, amikor eljönnek begyűjteni a kártyákat a műszak végeztével. Innentől volt 12 óránk, persze mi ennél a számnál összességében jóval többet lehúztunk ezekről a kártyákról” – meséli az egykori kutas.

Rögtön el kell mondanunk a fiatalabbak kedvéért, hogy 15-20 évvel ezelőtt a magánszemélyek bankkártyáinak egy jelentős része (például a dombornyomottak) simán lehúzós volt, azaz egy akkor 8-10 ezer forintos teletankolást PIN-kód beütése nélkül ki lehetett fizetni.

Évi szerint ezt használták ki ők a műszak idejére megkapott, ismeretlen eredetű kártyákkal. A nagyobb méretű személyautóval érkező, teketankolást kérő, azaz nagyobb összegeket fizető, de számlát nem kérő ügyfelek fogyasztását egyenlítették ki a kártyákkal.

„Tankolt mondjuk 50 litert, beütöttük az összeget, de nem zártuk le az ügyletet, letette a készpénzt érte, sarkon fordult, ekkor mi lehúztuk az egyik ilyen kártyát, és zsebben is volt a kápé a komplett tele tankért. A rendszer rögzítette az üzemanyag mennyiségét, és pontosan meg is történt érte a fizetés. Egy mohó kolléga aztán addig húzogatta az egyik kártyát, amíg engedte a gép, aminek meglett a következménye.

”OLAJOZÁS”

Évi emlékei szerint akkoriban 3 féle motorolajat árultak, legalábbis annyi volt benne a trükközésben. Egy budgetváltozat 500 forintért, meg két drágább 2000-ért és 3000-ért. Elvileg a két drágább volt a prémium olaj, természetesen azoknak a dobozaiban is az 500 forintos olaj lötyögött.

„Elmondta a vásárló a kutasnak, hogy milyen olajat kér, töltsön már rá neki. Vagy akár el is viszi dobozban, mindegy. A rátöltés a jobb, mert akkor megmarad a drága olaj üres doboza, amit persze ’kidob’ a kutas, valójában az ügyfél távozásakor kiveszi, nagy kincs, lehet majd tölteni bele olcsót.

Ugyanez működött az ablakmosó folyadékkal is, ott is a legolcsóbb lötty volt az összes drágább műanyag palackban, amit kérésre vagy betöltött az autóba a kutas, és a maradékot átadta, vagy bontatlanul elvitte az ügyfél. Soha, senki nem jött vissza, hogy ő megszagolta, megvizsgálta és tudja, nem a drágább ablakmosót kapta, amiért fizetett, hanem a címke ellenére az olcsóbbat.

Még arra is ügyeltek a srácok, hogy az áttöltögetés után forró biztosítótűvel húzzanak a kupak és a műanyag menet közé egy csíkot, hogy az általuk egyszer már felbontott kupak is adjon kis kattanó hangot, amikor a vásárló otthon majd letekeri. Erre a ’melóra’ volt tökéletes időszak az éjszakai műszak hajnali, forgalommentes része.”

A teljes cikk ide kattintva olvasható.


A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5714795584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.