GERECSE 50 TATABÁNYÁN: gratulálunk a szervezőknek, az agymentes bosszantó brigádnak.
2019. április 27. írta: ZsolG

GERECSE 50 TATABÁNYÁN: gratulálunk a szervezőknek, az agymentes bosszantó brigádnak.

gerecse2017-01.jpg

Ma reggel 6 órakor megszólaltak a hangszórók és elindult Magyarország egykor valóban szerethető teljesítmény túrája a Gerecse 50.

Azzal most nem foglalkoznánk, hogy miért üzletiesedett el ez a rendezvény is, az más lapra tartozik.

Most inkább azt a problematikát vetjük fel, hogy egy előre tervezhetően, sok ezer indulóval rendelkező eseményt miért Tatabánya közepéről indítják most, ebben az évben, úgy hogy parkolókat és utakat zárnak le.

Mégis ki volt az a hatalmas tehetség, aki ezt kitalálta? Nincs alkalmasabb hely a rajtra, mint a város közepe? Főleg, amikor ledózeroltak és újjá- illetve átépítenek mindent.

Többször írtunk már róla, Tatabányán nagyon nehéz a parkolás, pláne azóta, hogy a város közepét egyszerre túrták fel a különböző beruházásoknak köszönhetően. Mondjuk azt most sem értjük, miért nem lehetett ezeket az építkezéseket ütemezeni, valószínűleg azért, nehogy ne adjon egy eurót sem az EU, annyira jóban vagyunk velük, gyorsan el kell költeni, sic (!).

gerecse50-parkolas-fb.jpg

gerecse50-parkolas-02-fb.jpg

Ráadásul, már megbocsásson a világ, de a versenyen résztvevő más városból érkezett emberek úgy parkolnak, amiért a tatabányai polgárokat agyonbüntetné a közterület-felügyelet, ezek szerint nekik szabad?

Ebben a tárgykörében kaptunk egy levelet, amelyet a városvezetésnek címeztek, és úgy gondolta a dühös városlakó, hogy úgy jut el a leggyorsabban hozzájuk, ha mi kitesszük az oldalunkra, mert minket minden nap olvasnak a polgármesteri hivatalban. A levél meglehetősen trágár, de nagyon érződik rajta a tatabányai polgár dühe és elkeseredettsége.

“Kedves Városvezetés!

12 órás éjszakai műszak után ami ráadásul nehéz fizikai munka, valahogy nem gondoltam arra, hogy hiányozni fog nekem még 50 perc parkoló keresgélés.

Kérdem én egyszerű kis munkásember!

MI A FASZT KÉPZELTEK TI! A város közepén szombat hajnalban indítjátok ezt a Gerecse 50-et?!

Ennyire impotens, agyatlan csürhe lennétek? Mindenki tudja a városról azt, hogy egy rakás szar a parkolás, és akkor még egy ilyet csináltok?

Hajnali hatkor pofáznak a mikrofonba??? Más talán még szeretné kipihenni az 5 napos műszakokat vagy éppen a 12 órás éjszakázást!

Komolyan mondom!

AGYATLAN SEGFEJEK VAGYTOK!”

Az az igazság, hogy abszolút megértjük és együtt érzünk a levél írójával.

Ideje lenne, hogy jövőre átgondolják a szervezők, hogy milyen formában és hol indítják el a versenyt, úgy hogy mindenkinek csak pozitív emléke maradjon utána.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1814788816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.