Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KÁBÍTÓSZER DÍLEREKET VISZNEK BÍRÓSÁG ELÉ A TATABÁNYAI RENDŐRÖK! Autójukban kapták el őket

kabitoszer-police-hu.jpg

Kábítószert akart eladni a gyanúsított férfi, amikor a tatabányai rendőrök nyakon csípték. A nyomozók mostanra fejezték be az ügy vizsgálatát.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytattak eljárást a helyi rendőrök K. Zsolt ellen. A 29 éves tatabányai férfit még tavaly május 10-én fogták el, amikor kábítószert akart eladni egy szintén helyi férfinak. A két gyanúsított K. Zsolt autójában tartózkodott, amikor a rendőrök tetten érték őket. Átvizsgálták a járművet, amelyben kábítószergyanús szárított növényi származékot találtak, amelyet lefoglaltak. K. Zsoltot és a 28 éves Gy. Józsefet a nyomozók előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra.

A rendőrség gyanúja szerint Gy. József a K. Józseftől vásárolt kábítószert tovább akarta értékesíteni, ezért ellene is kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A két férfit a Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság 2018. május 11-én elrendelt.

A nyomozást a napokban befejezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9214700368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása