NEM FOGNAK ÖRÜLNI: Hiába olcsóbb a nyersgumi, nagyot drágulnak az abroncsok
2019. március 18. írta: Cseri Pali

NEM FOGNAK ÖRÜLNI: Hiába olcsóbb a nyersgumi, nagyot drágulnak az abroncsok

nyari-gumiabroncs-tarolasa-960x550.jpg

Már 2017 végén beszakadt a nyersgumi ára és csak két év után látszik rendeződni a piac. A kereskedelmi háború vége felfelé mozdíthatja majd a nyersanyagárakat, miközben a dráguló kőolaj is az abroncsgyártók kiadásait növeli. Hamarosan nem tudnak mást tenni, mint ráterhelik a fogyasztókra a költségeiket és jöhet a gumikerék-drágulás.

A nyersgumi határidős piaci árai 2018 vége óta meredeken emelkedtek. Részben az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborút lezáró megállapodás növekvő valószínűsége miatt, részben pedig azért, mert a világ legnagyobb kibocsátó országai korlátozásokat vezettek be a nyersanyag exportjára a közelmúltban - írja a Wall Street Journal (WSJ). A lap szerint a termelőknek egy hosszabb drágulási ciklusra van szükségek, hogy kijöjjenek a gödörből, amely az elmúlt években kerültek az alacsony felvásárlói árak miatt.A nyersgumi ára 2017 februárjában érte el csúcsát, amikor a szingapúri árutőzsdén 2,3 dolláros kilogrammonkénti árfolyamon kereskedtek a termékkel. Utána viszont a felére esett vissza az árfolyam, ami tavaly novemberben érte el a 2 éves mélypontját. A zuhanás kiváltója ennél az árucikknél sem volt más, mint Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja, amely félelmet keltett az ipari felhasználóknál.

A kaucsukot legnagyobb mennyiségben Ázsiában termelik, ahol a világ legtöbb gumifa-ültetvénye is van. Éppen ezért a legtöbb szerződést is itt, Tokióban, Szingapúrban és Sanghajban kötik a szállításra. Márpedig a vámháborúban a Fehér Házból ezt a 200 milliárd dolláros piacot is megtámadták: tavaly szeptemberben 10 százalékos behozatali terhet vezettek be a kínai gumiabroncsokra. Emellett az sem tett jót a termelőknek, hogy Kínában visszaestek az újautó-eladások, ami azt vetítette előre, hogy kerekekre se lesz akkora szükség.

A gumifelvásárlás legnagyobb része egyébként épp az abroncsgyártókhoz kerül: a világ nyersgumi termelésének 70 százalékát használják fel.

Innen már csak felfelé

Éppen ezért volt fontos, hogy mind Washington, mind Peking jelezte, hogy készek egyezséggel lezárni a kereskedelmi háborút és tavaly december óta zajlanak is az ezzel kapcsolatos tárgyalások. Az elemzők pedig optimisták, úgy vélik, hogy a következő hetekben meg is születhet az egyezség.

A novemberi mélypont óta a határidős szerződések Szingapúrban 20 százalékot emelkedve a hét közepén érték el az 1,4640 dolláros kurzust. Tokióban a drágulás a 30 százalékot közelítette meg.

Viszont az árfolyam-emelkedésben fontos szerepe volt a magasabb olajáraknak is: ezt ugyanis a szintetikus gumi előállítására használják, amely helyettesítő terméke a jobb adottságokkal rendelkező természetes kaucsuknak. Az olajár év eleje óta mért 25 százalékos drágulása már most is pozícióba hozta a nyersgumit a poliészterekkel szemben, miközben a várható további emelkedés is felfelé mozdíthatja a növényi eredetű termék iránti keresletet és így felverheti az árakat is.

A politika is akcióba lépett

Március elején Indonézia, Malajzia és Thaiföld kormányai - a világ nyersgumi termelésének 70 százalékáért ez a három ország felel - abban állapodtak meg, hogy április 1-jétől kezdődően négy hónapon belül 240 ezer tonnával csökkentik a globális kereskedelembe kikerülő mennyiséget. Ami annak fényében, hogy tavaly összesen 14 millió tonnát termeltek a világon kaucsukból, ez jelentős lépésnek mondható.

A céljuk nem más volt, minthogy a kereskedelmi háború hatásait csökkentsék. Az általa okozott keresletcsökkenés ugyanis erősen kínálati piacot teremtett, amit az abroncsgyártók örömmel is fogadtak. Viszont a termelés visszafogásától az árak növekedésére számítanak.

A Commerzbank elemzői viszont a lépéstől nem várnak árrobbanást: a három ország korábban tett erőfeszítései tiszavirágéletűek voltak, tartós áremelkedést nem tudtak kiváltani.

A közelmúltbeli rally ellenére a spot piacok még mindig 44 százalékkal vannak a 2500 dolláros tonnánkénti tízéves átlagár-szint alatt. Chris Pardey, a szingapúri RCMA Group árucikk-kereskedelmi cég vezérigazgatója a WSJ-nek azt mondta, hogy bár a mélypontról már felfelé mozdultak az árfolyamok, még mindig nagyon olcsón juthatnak hozzá az abroncsgyártók. Pardey szerint még a következő években is túlkínálat jellemezheti a piacot.

De Robert Meyer, a szingapúri Halcyon Agri Corporation gumitermelő és -forgalmazó vezérigazgatója úgy látja, hogy bár az abroncsgyárak még sokáig örülhetnek a több éves viszonylatban olcsó kaucsuknak, addig más adalékanyagok áremelkedése miatt csökkenhet a jövedelmezőségük, valamint a termékek ára is emelkedhet.

(napi)

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2914698232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.