Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

NE PRÓBÁLJA MOST, RÉGÓTA NEM MŰKÖDIK AZ ÜGYFÉLKAPU! Átmeneti megoldást talán tudunk rá

ugyfelkapu-zarva.jpg

Nem működik az Ügyfélkapu, jelenleg csak egy hibaüzenet fogadja a Magyarorszag.hu oldalra navigálókat.

Ezzel most az a legfőbb gond, hogy nem érkezik meg a Nav által március 15-ig ígért szja-tervezet sem. Az Index egyik olvasójának érdeklődésére a Nav telefonons ügyfélszolgálata türelmet kért a kivizsgálásig és hozzátette, nem ő az első telefonáló.

Átmeneti megoldásként időnként a tarhely.gov.hu-n keresztül be lehet lépni. Mondjuk cikkünk írásának pillanatában ez sem működik.

A NAV oldalán az az információ fogadja az ügyfeleket, hogy

A Kormányzati Portál és Ügyfélkapu 2019. március 18. 9:14 órától technikai okok miatt átmenetileg nem érhető el. Ezen  időszak alatt a Kormányzati Portál, valamint az Ügyfélkapu alá tartozó honlapok és szolgáltatások sem érhetőek el. A hiba nem a NAV rendszerében van, de szolgáltatásainkat is érinti.

Kérjük, vegye figyelembe a karbantartást az elektronikus ügyintézésénél!

A NAV azóta még egy levélben taglalta a részleteket:

A NAV eSZJA rendszere immár harmadik éve működik kiszámíthatóan és megbízhatóan. Az adóhivatal – a törvényi határidő előtt – március 14-én elkészült mintegy 5,6 millió magánszemély bevallási tervezetével. Azok, akiknek van ügyfélkapujuk (több mint 3,8 millióan), március 14-én már elektronikusan elérhették tervezetüket. Azóta, ma reggel 7-ig már több mint 358 ezren tekintették meg tervezetüket, 112 ezren el is fogadták azt, sőt 46 ezren már adójuk 1%-ról is rendelkeztek. Jelenleg az Ügyfélkapu technikai okok miatt nem érhető el, a hiba nem a NAV rendszerében van, de elektronikus szolgáltatásait érinti. Amint az Ügyfélkapu, illetve a kormányzati portál helyreáll, minden regisztrált magánszemély, akár okostelefonján is megtekintheti, illetve elfogadhatja, kiegészítheti az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetét.

Azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, ma éjfélig akár SMS-ben is kérhetik, hogy az adóhivatal papíron küldje meg részükre a bevallási tervezetet, amit a NAV tértivevényesen április 30-áig küld el postán az igénylőknek.

(SMS-ben 06 (30) 344-43-04 telefonszámra az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJA{szóköz}adóazonosítójel{szóköz}ééééhhnn.)

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr814699148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása