Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

JÖVŐ KEDDTŐL LEHET JELENTKEZNI! Idén is lehet jelentkezni a havi 40 ezres ápolói ösztöndíjra

apolo.jpg

Jövő hét keddtől jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-vel.

A támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

Az ösztöndíjjal támogatható OKJ képzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál fennálló betöltetlen álláshelyek száma alapján történik - tették hozzá.

A 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindult több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt során várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.

Az eddigi három ciklusban 1156 tanulóval összesen 1318 ösztöndíj szerződést kötöttek meg, a 2018-ban végzett ösztöndíjban részesülő tanulók közül pedig 435-en már elhelyezkedtek - tudatták.

A pályázatra február 26-tól március 12-ig a www.apololeszek.aeek.hu honlapon lehet jelentkezni.

 

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr414639270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása