TATABÁNYA KECSKÉJE: Már át is vette az irányítást új helyén Meki, a Turulnál elfogott hatalmas kecske
2019. január 15. írta: Cseri Pali

TATABÁNYA KECSKÉJE: Már át is vette az irányítást új helyén Meki, a Turulnál elfogott hatalmas kecske

meki.jpeg

Szombaton részletesen beszámoltunk arról, hogy egy kalandos mentőakció során hogyan fogtak be egy nagyra nőtt kecskebakot, amely évek óta élt vadon a Turul-szobor alatt és a közeli barlangokban.

A befogásra azért volt szükség, mert az öregedő állat nem jutott mindig könnyen élelemhez, valamint a nagyra nőtt, nagy szarvú állat időnként meg is rémítette a környéken futó és túrázó embereket.

A kecskét végül egy helyi férfi segítségével fogták be, aki az elmúlt hat hónapban folyamatosan etette az állatot, és elnevezte Mekinek.

A befogás után Meki egy mentett állatok számára létrehozott farmra került Töreki erdejében. A Dharma állatmenhely vezetője, Czinkóczky Csaba vasárnap rövid beszámolót küldött nekünk arról, hogy hogyan érzi magát a kecske az új környezetében, ahol 39 másik kecskével fog ezentúl együtt élni.

Az első összeszimatolás után  Czinkóczky elmondása szerint az összes kecske vette a lapot: „Meki azonnal elfoglalta a pajtát, aztán nagy kegyesen egyesével engedte be a többieket. Mint egy oroszlánkirály érkezett, olyan fenséges megjelenése van, hosszú szakálla lobog a szélben, a kecskéinknek szó szerint leesett az álluk amikor meglátták. Meg pár napig hagyjuk őket ismerkedni es csak azután mehet le a többiekkel a 40 hektárnyi területre bandázni, nem szeretnénk ha meglógna.”

A befogott kecske méretét jól leírja, hogy a farmon a nagyobb bakokat kétembereseknek hívják, mivel két ember kell a megfogásukhoz. Meki lett az első háromemberes kecskéjük.

Ezen kívül a farmon él még egy szamár, aki hétemberesnek számít, de ő másik kategóriát képvisel: négyen tolták hátulról és hárman húzták elölről, amikor azt akarták, hogy egy kicsit menjen arrébb. Mára viszont ezt már nagyjából elengedték.

(444)

 

Fotó: 444.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5314563284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.