Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

T-BUSZ HUMOR: Menetrend másnaposoknak, denevéreknek és lajhároknak

forditva_tabla_kicsi.jpgTatabánya lehet az első város, ahol fordítva járnak majd a buszok, esetleg fejjel lefelé, ennek bizonyítékát tette ki a Facebookra egy tatabányai polgár.

A Kossuth utcánál ugyanis fejjel lefelé tették ki a menetrendet a szakemberek. Úgy tudjuk, a T-Busznál már régóta kísérleteznek vele, hogyan csökkenthetnék az üzemanyagköltséget, és arra jöttek rá, hogy ennek egyik módja, ha visszafelé járnak majd a buszok. A másik lehetőség, és úgy látszik, ezt választották, hogy az utazások idejére egy világmágneses erőtér segítségével fejjel lefelé fordítják a várost. De azon is gondolkodnak, hogy csak bizonyos járatokat útvonalát fordítják meg, így egymás alatt és felett is tudnak majd közlekedni a buszok. Az önkormányzatnál állítólag már törik a fejüket, hogyan kommunikálják a megfordítást.forditva_tabla.jpgAz sem elképzelhetetlen, hogy egyelőre csak a Kossuth utcát fordítják meg, így tesztelik az új rendszert. Az utca két végénél érezhető hullámvasút-érzés miatt pedig az útvonalra magasabb jegy-és bérletárat számítanak fel. Egyébként az új buszmegállók már bármikor megfordíthatók, ráadásul értesüléseink szerint egy titkos laboratóriumban már folyik a denevérember-sofőrök előállítása. De lajhárokat is bevetnek majd a siker érdekében.

A Turul Madár Baráti Kör kicsit aggódik, hogy a sok felfordítástól esetleg a madár fejébe megy a vér.

De az is lehet, egy jó sikerült buli másnapján tették ki a menetrendet a Kossuth utcánál.

 

Fotó: Facebook/ Szilágyi Abigél

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3614531088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása