Egyszer volt, hol nem, volt egy ország, ahol egy feketére festett napon megszavazták a parlamentben a rabszolgatörvényt, ami azt jelentette, hogy jóval többet kellett dolgoznia az embereknek, mint addig, és nagyon kevés lett a szabadidejük. Ebben az országban volt egy város - a Turul alatt- ahol elég sok cég működött, akik örültek, hogy szénné dolgoztathatják az embereket. Csóválta is a fejét a Turulmadár, hogy nem lesz ez így jó, de hát az ő véleményét akkor már rég nem kérdezte meg senki.
A polgárok morogtak, morogtak, de már annyira belefásultak az egészbe, hogy nehezen ugyan, de elfogadták a helyzetet. Sokan azt mondták, majd elmennek betegállományba, mikor berendelik őket túlórázni. Persze ebből semmi nem lett. Viszont az egész város dolgozhatott szombatonként, mint a kisangyal.
A polgármester peckesen járt kelt, hogy milyen jó dolog is, hiszen a munka nemesít. Bár még egy gróf vagy báró sem lépett ki a gyárkapun, de nem baj. Neki egyre kevesebb problémája volt a városlakókkal, hiszen állandóan dolgoztak, azon az egy pihenőnapon meg ki sem mozdultak a lakásból, csak a boltba mentek le.
Sorra szűntek meg a szórakozóhelyek, sörözők, ez roppant tetszett a városvezetőnek. Egy idő után már nem kellett városi fesztiválokat sem szervezni, mert nem volt, aki elmenjen rájuk. Ennek is roppant örült polgármester, egy gonddal kevesebb, mondogatta. De aztán egyre fáradtabbak és szomorúak lettek a városlakók, és ahogy egyre csak szomorodtak, a színek kezdtek kikopni a városból: a piros autók először csak halványodtak, de pár nap múlva már szürkék lettek, a kék motorok ugyanígy, a zöldre, sárgára festett házak is sorban szürkültek el. Mindenre ráült a Szürke.
Ki is tört a városban a pánik, mert pár ember, akik a legtöbbet dolgoztak, is elkezdett halványodni, először a lábuk tűnt el az emberi szemek elől, majd egyre feljebb, és amikor már a fél ipari parknak csak a feje látszott, hívták a katasztrófavédelmet is. Kikopnak az emberek!, kikopnak a városból!, ordították aztán már a rendőrök is, az orvosok is, a tűzoltók is. Mire a polgármester és a többi politikus észbe kapott, már a város széle eltűnt, lakóházastól, üzletestől, mindenestül. Ekkor már a NASA-nak is szólniuk kellett, mert valami olyan történt, ami még soha, hiányzott valami földöntúli megoldás.
A megoldás az utolsó pillanatban jutott eszébe a városvezetőnek, amikor már a főtéren eltűnt az Árpád-szobor. Gyorsan összehívta a városi közgyűlést, hipersebességgel elfogadtak egy előterjesztést, amiben leírták, hogy ebben a városban senkinek nem kell túlóráznia.
És láss csodát, elkezdtek újra a szürkéből előtűnni az emberek.
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
