Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ELŐRE MEGNEHEZÍTETTÉK SCHMIDT CSABÁÉK AZ UTCAI DEMONSTRÁCIÓKAT! Parancsba kapták?

varoshazatb-indafoto-hu_3.jpg

Úgy tűnik, még időben megalkották Schmidt Csabáék  a “Közút nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő díjról" szóló önkormányzati rendeletet.

Ugyan az előterjesztéshez fűzött indoklásban ez nem szerepel, de hát úgyis az a lényeg, ami végül a rendeletben  benne van, bármit is mondanak előtte. Lehet, számítottak rá, hogy Tatabányán is lesz tiltakozás a rabszolgatörvény ellen?

Azt írják, a rendelet elsődleges célja a közutak védelme és a hosszú ideig tartó közterület bontási tevékenységek megelőzése, így mostantól a kivitelezőknek is elemi érdekük lesz a munkák mielőbbi elvégzése, ha csengetni kell érte a zsét keményen.

De a rendeletnek van egy fontos másik iránya is, ugyanis szabályozza a kulturális- és sportrendezvények, a vásárok és reklámtevékenységek valamint egyéb rendezvények közúton történő lebonyolításáért fizetendő díjakat, és a mentességet is.

Mint tudjuk, félpályás útlezárást terveznek a szakszervezetek Tatabányára is, tehát véletlenül időnek előtte léptek a fideszes képviselők, ugyanis megnehezíthetik a demonstrálók dolgát, ha fizetni kell az úthasználatért, ráadásul előre be kell fizetni, és senkiben ne legyen kétely, biztosan meglépik a dolgot. Persze Schmidt Csabáék adhatnának mentességet is egy ilyen fontos kérdésben, de az már olyan fokú elegancia lenne, amit legnagyobb jóindulattal sem feltételezhetünk a városvezetésről.

Mondjuk egy erős és jól működő demokráciában ez lenne az alap.

 

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3314468248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása