Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ELKÉPESZTŐ POLITIKAI PEDOFÍLIA, A LA SCHMIDT CSABA: Mikulás ünnepség alkalmával neki már a Mikulás sem kellett

schmidtcsaba-ovodasokkal-fboldala.jpg

Nem bírnak magukkal a fideszes politikusok, még Mikulás környékén sem. Vannak olyanok, akik  elveszik a Mikulás kezéből az ajándékot, hogy ők adják oda a gyerekeknek, a sajtós meg lesben áll, hú de jó kép lett, képviselő úr, lelkendezik, gondolom.

Foglalkoztunk már a témával, de nem lehet elégszer elmondani, hogy el kellene takarodniuk a politikusoknak a gyerekektől végre. Sajnos szinte mindenki belecsúszik ebbe az alapvető hibába, amit nevezhetünk politikai pedofíliának is. Mármint, hogy óvodásokkal, iskolásokkal reprezentálja magát egy városvezető, mint ahogy tette azt Schmidt Csaba is, aki a polgármesteri hivatalba invitált egy óvodás csoportot Mikulás alkalmából. Mondjuk éppen csak a Mikulás hiányzott a buliból, lehet, hogy őt kívánta helyettesíteni a polgármester.

“ Az ifjú képviselőtestület nem tétlenkedett: megszavazta, hogy a Csónakázó tónál bővítenünk kell a játszóteret, s a nyuszi csoport óvodásai arról is egyöntetűen döntöttek, hogy ők bizony mind jó gyerekek, így a közösen elfogyasztott tízórait követően mindenki kaphatott a Mikulás által rám bízott csomagból”-írta Facebookon.

Na, erre hoznék egy törvényt ha tehetném, hogy egyetlen politikus se használhassa fel a kicsiket politikai céljai elérésére, vagy a hatalma megtartására. Mert ne legyenek kétségeink, ezek a gesztusok a politikai marketing részei, és őszinteség nem sok van bennük. Mert nem elég, hogy elhívja az óvodásokat, megmutatja nekik a hivatal meg a közgyűlés működését, de micsoda gátlástalan manipuláció már, hogy “megszavaztat” a gyerekekkel egy játszótér építést, ami ugye már eleve el van döntve.

Nem is értem, hogyan képzeli ezt a polgármester, és azt sem, hogy miért nem szól rá valaki a környezetéből, hogy el a kezekkel a gyerekektől!

címlap: Schmidt Csaba Facebook oldala

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1114442962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása