Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYÁN ÍGY SZERETNEK! Fantasztikus művészeti fesztivált tartottak Felsőgallán

szin3.jpg

Különleges program várta az érdeklődőket a Felsőgallai Széchenyi Művelődési Házban szombaton, ahol a Színjáték a szeretet nevében című művészeti eseményen, amely a város általános iskoláinak diákjait hívta ”versenybe”,  hogy tánccal, verssel, színházi előadással fejezzék ki, mit is jelent nekik a szeretet.
A Sopotnikné Percze Beáta ötletgazda által megálmodott művészeti program az egész várost megmozgató kreatív fesztivállá nőtte ki magát, ezt jelzi az is, hogy Tatabánya összes iskolájából több mint 110 diák vett részt a különleges eseményen. szin1.jpgA fellépő és “versenyző” diákok verssel, mesével, tánccal, zenés előadással készültek a fesztiválra  és sok esetben megdöbbentően filozofikus, katartikus előadásokon keresztül beszéltek a szeretetről, és annak fontosságáról. Köszönhetően a lelkes felkészítő tanároknak is, akik gőzerővel vetették bele magukat a munkába és dolgoztak ki a gyerekekkel együtt olyan produkciókat, amelyek bármilyen színpadon megállnák a helyüket.szin5.jpgNagyon nehéz bármilyen előadást kiemelni, mert annyira egyedülállóak voltak, viszont  különösen figyelemfelkeltő volt az a produkció, amikor a gyerekek az állatok szemszögéből beszéltek a felelősségvállalásról, szeretetről és bizony a gazdik kegyetlenségéről is. Hátborzongató volt látni ahogy olyan táblákat tartottak a kezükben a kis diákok, mit a “Megették a testvérem” vagy a “ A családom már a hűtőben”, illetve a kicsit mókásabb  “Hüjék az emberek.” szin2.jpgA Színjáték a szeretet nevében egy hiánypótló kezdeményezés, amely így az adventi időszakba fordulva egyre fontosabb lehet a városban élők számára.szinn7.jpgA programot az indulása óta támogatja John Katalin alpolgármester, a TJ ESZI, a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány, a Tunderground Club, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár és a Széchenyi István Művelődési Ház.

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6314404524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása