Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KEGYETLEN UZSORÁS HÁZASPÁR: A nyugdíjat, a szociális segélyt is elvették az áldozataiktól

penztarca.jpg

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy oroszlányi házaspárral szemben, akik három hajléktalan sértett rászorult helyzetét kihasználva rendszeresen kölcsönöztek 100 %-os kamat kikötésével úgy pénzt, hogy az így kötött megállapodások a sértetteket súlyos nélkülözésnek tették ki, további egy sértett pedig az uzsorakölcsönök törlesztése miatt vált hajléktalanná.  

A vádlottak az első sértettnek 2014 tavaszától 2015 februárjáig adtak kölcsönöket. A vádlottak a kölcsönök nyújtását követő hónapok első napjaiban megvárták a járadékát felvevő sértettet Oroszlányban, a Családok Átmeneti Otthona vagy a posta épülete előtt, és tőle a tartozásai kiegyenlítése fejében a kölcsönösszeg dupláját elvették. A vádlottak 2015 januárjában meghatalmazást írattak alá a sértettel, amely felhasználásával a másodrendű vádlott még ebben a hónapban a sértett teljes 22.800,-Ft összegű szociális juttatását a postahivatalban felvette. A sértett 2015. február hónapban 20.000,-Ft kölcsönt kért és kapott a vádlottaktól, majd a bankkártyáját a tartozása biztosítékául átadta a vádlottaknak. A vádlottak ezután 2015. március 20-án a sértett bankkártyája segítségével egy bankautomatából a sértett folyószámlájáról felvették a sértett munkabérét, 19.000,-Ft-ot.

A vádlottak 2016-2017. évek alatt további három sértettnek adtak kisebb összegű kölcsönöket 100%-os kamatra. Az egyik kerekesszékkel közlekedő sértettől a nyugdíját ötször vették el annak felvételét követően, majd a nyugdíj átvételéhez, egy további sértettel pedig szociális járadék átvételéhez írattak alá meghatalmazást. A másodrendű vádlott a kerekesszékkel közlekedő sértett nyugdíját a postán két alkalommal, a harmadik sértett szociális járadékát szintén kétszer vette fel a meghatalmazásokkal. A negyedik sértettől is elvették a nyugdíját többször, részben úgy, hogy a sértettől a bankkártyáját is átvették és használták. A negyedik sértett az uzsorakölcsönök törlesztése miatt nem tudta tovább fizetni az albérletét, amely után hajléktalanszállóra került.

A vádlottak az így elvett nyugdíj és szociális járadék összegéből kölcsönöztek vissza a sértetteknek ismételten 100%-os kamatra.

Az ügyészség a bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottakat 3 rendbeli üzletszerűen elkövetett uzsora bűntettével és 1 rendbeli uzsora bűntettével vádolja. A vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy ha a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismerik, úgy a Tatabányai Járásbíróság a büntetett előéletű elsőrendű vádlottat 2 év 6 hó végrehajtandó börtönbüntetésre, míg a büntetlen előéletű másodrendű vádlottat 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, továbbá az elsőrendű vádlottat a közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint a vádlottakat egyenként 173.400,-Ft vagyonelkobzásra ítélje.

(ügyészség)

 

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7114404590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása