Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Szülők a tanárhiányról: bölcsész tanít matematikát, tesitanár magyart. Tatabányán mi a helyzet?

gyerek_mti.jpg

Nincs országos tanárhiány, teljesen természetes a fluktuáció – állítja a Klebelsberg Központ. A Szülői Hang több mint ötezer szülő részvételével készített, a 24.hu-n bemutatott  felméréséből azonban kiderül, a pedagógushiány már sok helyen a hatékony tanulás lehetőségét is megvonja a diákoktól. Matematika- és angoltanításban már kritikus a helyzet.

Az utóbbi időben rengeteg adat látott napvilágot arról, mekkora a pedagógushiány az országban, a kormány azonban hárított. A reakció szerint természetes a fluktuáció, nem beszélhetünk országos problémáról. Mivel részletes statisztika nem volt, a Szülői Hang Közösség online szülői felmérést készített a tanárhiányról és az azzal összefüggő problémákról.

Bár az eredmények nem tekinthetőek országosan reprezentatívnak, az összesen 5281 kitöltő önkéntes részvételével lezajlott adatgyűjtés az eddigi legszélesebb körű ilyen jellegű felmérés, melyből a többi közt kiderül, hogy

  • a szülői visszajelzések 45 százalékában jeleztek súlyos tanárhiányt: valamelyik tantárgyból legalább két héten keresztül nem volt érdemben tanítás,
  • a tanárhiány mindegyik iskolatípusnál jelentős, de legnagyobb mértékben a szakképzést érinti: 65 százalék tapasztalt legalább súlyos mértékű tanárhiányt,
  • a váratlan tanárváltás (fluktuáció) igen gyakori a közoktatásban: egy év alatt az esetek 44 százalékában történt váratlan tanárváltás legalább egy tantárgyból,
  • tízből kilenc szülő szerint az állam nem nyújt kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést a pedagógusoknak, és nem megfelelőek a munkafeltételeik sem.

A tanárhiány legegyértelműbb jele az, amikor a tanóra érdemben nincs megtartva: ez jelentheti azt, hogy a tanóra elmarad, azt, hogy az órát helyettesítéssel megtartják ugyan, de az nem megfelelő. Ilyen esetekben elképzelhető, hogy  a tanár beteg lett, vagy felmondott és éppen az utódját keresik.Több oka lehet annak, hogy miért nincs érdemben megtartva az óra: lehetséges, hogy az iskola nem tud szakszerű helyettesítést biztosítani, de az is elképzelhető, hogy elvileg szakszerű helyettesítés zajlik (és így is van az óra elkönyvelve), a tanárnak azonban nincs kellő ideje, energiája felkészülni az órára. A gyerek és a szülő szempontjából azonban tulajdonképpen mindegy, mik az okok, hiszen az eredmény ugyanaz: nincs érdemi oktatás.

Attól függően, hogy hány hétig marad ki az érdemi oktatás egy adott tantárgyból, különböző súlyosságú lehet a tanárhiány. A Szülői Hang szerint a legalább két hétig tartó kimaradás súlyosnak tekinthető, hiszen ez már jelentős elvesztegetett idő, és ekkora kimaradást már nehéz pótolni.

A tanárhiány súlyosságát az alábbi fokozatok szerint különböztetik meg:

  • súlyos tanárhiány: az érintett tantárgyból az elmúlt egy év során 2-3 héten keresztül nem volt érdemi oktatás,
  • nagyon súlyos tanárhiány: az elmúlt egy év során 1-2 hónapon keresztül nem volt érdemi oktatás,
  • extrém tanárhiány: az elmúlt egy év során legalább 3 hónapon keresztül nem volt érdemi oktatás.

A szülői válaszok alapján szomorú kép rajzolódik ki: a válaszadók csaknem fele (45%) közvetlenül tapasztalja a tanárhiány legalább súlyos fokozatát, közülük sokan (31%) tapasztalnak legalább egy hónapos kimaradást, és jelentős a száma azoknak is (15%), akik valamelyik tantárgyból extrém, legalább 3 hónapos kimaradásról számolnak be.

A szülői visszajelzések alapján az általános iskolában valamivel alacsonyabb a tanárhiány mértéke (43 százalékot érinti a legalább súlyos mértékű tanárhiány valamilyen tantárgyból), míg a gimnáziumokban és a szakképzésben (szakgimnáziumok, illetve szakközépiskolák) ennél nagyobb mértékben találkoznak tanárhiánnyal (51, illetve 65%).

A cikket teljes terjedelmében itt olvashatják.

 

Fotó: mti

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9114368155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása