Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MÉG TATABÁNYÁN KÍVÜL, DE! Végre óriási áttörés az önjáró autózásban

onvezetoauto-gettyimages-justin-sullivan.jpg

A Waymo a világon elsőként megkapta a kaliforniai közlekedési hatóság engedélyét, hogy a robotautói teljesen önállóan közlekedhessenek az utakon, magyarán még egy tartalékosnak sem kell a kormány mögött ülni.

A korábban a Google alá tartozó projektben legfeljebb 40 teljesen autonóm autót tesztelhetnek a Szilícium-völgy egy szűkebb területén bármilyen közúton, éjjel és nappal - írta meg az Index.

Némi korlátozással kapták meg az engedélyt, ugyanis az autóik maximum 105km/h-val hajthatnak.

Azt nem közölte a cég, hogy mikor számíthatunk az utcákon a sofőr nélküli autókra, de nyilván kisebb szenzáció lesz, amikor tök üres autók gurulnak majd mindenfelé. Eddig mérnökök ültek az első ülésen, és nemcsak azért, hogy folyamatosan monitorozzák az autók teljesíményét, hanem hogy rátaposhassanak a fékre, ha szükséges.

A Waymo azt állítja, hogy a járművei biztonságosan közlekednek esőben és ködben, és a most megszerzett engedély arra is vonatkozik, hogy az autóikat akár ilyen zord időjárásban is tesztelhessék. Az autók által bejárt területet fokozatosan növelni fogják, ahogy egyre több tapasztalatot szereznek.

forrás: Index - SF Chronicle - alapján

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5514336117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása