Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Gyűjtőpontokra is vihet adományokat, amiket a bánhidai “Enni adok-enni kapok” ételdobozba szánna

eteldoboz_2.jpg

Már gyűjtőpontokra is lehet vinni az Enni adok-enni kapok” ételdobozba szánt termékeket Tatabányán. A bánhidai ételdobozba önkéntesek és a városi polgárok egyaránt raknak élelmiszereket. Nagyon örülünk, hogy teljesen rendben működik ez az egyedülálló kezdeményezés a városban.

“Itt a befőzőszezon!

Van régebbi lekvárod, befőtted, amit nem akarsz elfogyasztani?  Ne dobd ki!

Az Enni adok-enni kapok” életdobozba Tatabányán 3 helyen leadhatod, akár tartós élelmiszerrel együtt is.

Gyűjtőpontjaink:

Harmónia fodrászat Bánhidai ltp. 115

Kerti sarki vegyes Szegfű utca 47

Car VicRent autókölcsönző Összekötő út” - írták még hónap elején a szervezők a Facebookon.

Még egyszer röviden az ételdobozról:

Az ételdoboz egy mindenki számára éjjel-nappal elérhető, igénybe vehető vízhatlan szekrény.

Lényege, hogy bárki tehet bele adományokat, és akinek szüksége van adományra, bármikor kiveheti belőle. A dobozba, konzerveket, tartós élelmiszereket, cukrot, zsírt, étolajat, rizst vagy zacskózott pékárut érdemes elhelyezni. Hűvösebb időben otthoni főtételt is belerakhat a segíteni vágyó polgár. Ami ebben az esetben fontos, hogy az étel be legyen csomagolva, lássák el felirattal és dátummal is.

Az egyedülálló kezdeményezésre bizony sok embernek lehet szüksége, nem csak a hajléktalanoknak, hanem a szegény családoknak, egyedül élő embereknek is, akiknek, ha befizetik a sárga csekkeket, erősen el kell gondolkodniuk, hogy mit tudnak enni, főleg a hónap utolsó napjaiban.

Ha minden polgár, aki arra jár és megteheti, pár dolgot időként elhelyez a dobozban, már nagyon sokat tett másokért, és magáért, Tatabányán is.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9014152805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása