Reméljük, Önök szerint is jó helyen lesz az a több mint 420 MILLIÓ, amit a buszvégállomásra költünk és a jól ismert cégek zsebébe vándorol
2018. április 26. írta: Cseri Pali

Reméljük, Önök szerint is jó helyen lesz az a több mint 420 MILLIÓ, amit a buszvégállomásra költünk és a jól ismert cégek zsebébe vándorol

penzeso-kupi-hidas.jpg

A mai találós kérdésünk: Tudják, mi az?  Az oldala fehér és kék, a teteje zöld színű és már nagyon sokat ráköltött a város? Hát a “mi” buszunk, a T.

Most, hogy már itt van az összes busz, az elektromosok kivételével, nemsokára hozzákezdenek (vagy már csinálják is) az új buszvégállomást és garázskát. Hogy mennyiből? Végül is spóroltak a szentjeink (lehetnének ők a T-Szentek), eredetileg majdnem fél milliárdot gondoltak, de aztán ötven millióval ócsóbb lett, így ki is jön úgy 424 millióból. Szép summa, ha nem számítjuk a szakértőket, meg azt a sok T-Szolos izzadtságszagú munkaórát, amit ennek a kitalálásával töltöttek. Csak a telkeket, a tereprendezést meg ezt a melót, meg is ússzuk úgy kicsikével több mint 700.000.000 jó magyar forintból. Na, jó nem kell minden telek, abból visszajöhet egy kicsi. Nincs is jobb helye ennek a kicsike kis pénzecskének. Még szerencse, hogy nagy részét a gonosz Brüsszelnek kell állnia.

Nagyon örülünk hogy végre lesz sajátunk: kicsit kurva drága, kicsit sokan panaszkodnak, de a miénk.

Ahogy közbeszerzési dokumentumban  áll: “Vállalkozási szerződés a „„A tatabányai tömegközlekedés színvonalának és hatékonyságának javítása” elnevezésű projekt keretén belül 37 darab Euro6-os és 4 db elektromos busz befogadására képes végállomás/buszgarázs építésére”

Tök jó buli: lesz portaépület, raktár meg térkő, ez utóbbi több, mint 9000 négyzetméteren, az építők már most dörzsölhetik a kezüket, az egész város járja majd a táncot. A végállomás  a hőerőmű melletti területen lesz, aminek a furcsaságairól már írtunk Önöknek, nem nem is olyan régen. A munkát a Geotech Kft. - Vértesaszfalt Kft. páros nyerte el, mondjuk nem pályáztak sokan: mindössze hárman,  a két említett cég együtt indult, és nyerte el a kivitelezési munkákat.

Már csak azt várjuk, hogy Tatabánya buszközlekedési nagyhatalom legyen.

 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4113872100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.