Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Gratulálunk a kitüntetéshez Zámbóné Borvendég Katalinnak, a Tatabányai Árpád Gimnázium tanárának

penzszar.jpg

A  rendezvényen a tavalyi csapat felkészítéséért díjat vehetett át Zámbóné Borvendi Katalin, a Tatabányai Árpád Gimnázium tanára.

A PénzSztár verseny célja a pénzügyi kultúra fejlesztése, ami egyfajta misszió, hiszen a fiatalokon és a pedagógusokon keresztül az ismeretek eljutnak az egész országba, sőt a határokon túlra is - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a PénzSztár Versenyközpont csütörtöki konferenciáján Budapesten, ahol újra meghirdették a pénzügyi műveltségi vetélkedőt a középiskolai diákok számára.

A tanács elnöke kiemelte: a megmérettetésen az elmúlt években húszezren vettek részt, akik azóta szinte kivétel nélkül egyetemre járnak, van, aki már meg is szerezte diplomáját.

Az állam feladata nem csak a közrend fenntartása, a természeti katasztrófákkal és a migrációval szemben megvédeni az országot, a pénzügyi biztonság ugyanilyen fontos kérdés - mondta Kovács Árpád, aki egyben a PénzSztár versenybizottságának elnöke is.

Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője elmondta, az idei pénzügyi műveltségi versenyre a magyarországi és határon túli középiskolai diákok négyfős csapatai májustól jelentkezhetnek, a fiatalok tudásukat ősszel mérhetik majd össze. A verseny előkészítésébe 55 szervezet kapcsolódott be - jegyezte meg a központ vezetője.  

Südi Annamária, a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára arról beszélt, hogy közvélemény kutatásuk szerint az iskolákból az elmúlt években kikerülők körében minimális az érdeklődés a pénzügyi-gazdasági ismeretek iránt.

A 15-18 évesek kevesebb mint húsz százaléka tanul pénzügyi-gazdasági ismereteket - idézte fel Südi Annamária, aki szerint ezzel is magyarázható, hogy a fiatalok tájékozatlanok a pénzügyekben.

Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a PénzSztár szakmai testületének elnöke hangsúlyozta: világszerte rendkívüli volt az elmúlt nyolc-kilenc év,  volt olyan időszak, amikor semmilyen tankönyvi leírás nem volt releváns. A válság megrázta a pénzügyi rendszert- jegyezte meg a közgazdász, és utalt arra, hogy ez hamarosan megváltozhat, a következő időszakban "újra elő kell venni a régi tankönyveket".

A konferencián díjat vett át a pénzügyi műveltség fejlesztéséért végzett tevékenységért Bakos Erika, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szakmai igazgatója és Zámbóné Borvendi Katalin, a Tatabányai Árpád Gimnázium tanára, aki a tavalyi győztes csapatot készítette fel.

(mti)

 

Fotó:tozsdeforum.hu

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6113852650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása