HISZTIZŐ NAGYERŐS: ÉLETVESZÉLYESEN BÁNTALMAZTA VOLT PÁRJÁNAK BARÁTJÁT EGY FÉRFI
2018. április 17. írta: Cseri Pali

HISZTIZŐ NAGYERŐS: ÉLETVESZÉLYESEN BÁNTALMAZTA VOLT PÁRJÁNAK BARÁTJÁT EGY FÉRFI

ver_1.jpg

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 29 éves elkövetővel szemben.

A sértett férfi jelenleg azzal az asszonnyal él élettársi kapcsolatban, aki korábban a vádlott barátnője volt. Az asszony új párkapcsolatát a férfi nem tudta elfogadni, és haragudott a sértettre.

  1. június 3-án a sértett az élettársával vásárolni indult, amikor az egyik utcában találkoztak az elkövetővel. A vádlott hirtelen a sértett mögé lépett, annak fejét két kézzel hátulról megfogta, és beleütötte a járda mellett lévő vas lámpaoszlopba, közben szidalmazta őt, azt sérelmezte, hogy a férfi elvette tőle az asszonyt.

Az elkövető másnap a sértett munkahelye előtt ismételten nekitámadt a férfinak, de a dolgozók szétválasztották őket. A sértett ekkor az üzem bejárata előtt rosszul lett, elájult, ezért mentőt hívtak hozzá.

A férfi a bántalmazás következtében közvetetten életveszélyes koponyaűri sérülést szenvedett. Az életveszélyes állapot attól keletkezett, hogy a vádlott a sértett fejét beleütötte a vas lámpaoszlopba.

Az elkövetővel szemben a főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A bántalmazó büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Törvényszék fog dönteni.

(bíróság)

 

A fotó illusztráció

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9913841142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.