Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

2 ÉVESEK LETTÜNK! Köszönjük a megtisztelő figyelmet Tatabányától Los Angelesig! Mondj véleményt is rólunk, a szavazáson!

tb-nemfb-2eveseklettunk.jpg

Ezelőtt két évvel indítottuk útjára közéleti portálunkat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kicsit felkavarjuk az állóvizet Tatabányán, mármint a közéletit. Arra gondoltunk, hogy ráfér Tatabányára egy vállaltan kritikus felület, ami az emberek hétköznapi problémáival is foglalkozik, és amint azt a több ezres olvasói bázis mutatja, bizony nem tévedtünk, sokan hasonlóan gondolták, gondolják.

Olyan oldalt szerettünk, amely folyamatosan nyomon követi a városi fejlesztéseket és a politikusok nyilatkozatait, rámutat az esetleges problémákra, kisebb-nagyobb csúsztatásokra, de felhívja a figyelmet a pozitívumokra is. Például méltán népszerű városrésztúra rovatunk, vagy kocsmakritikáink és az elhagyott, lepusztult épületekről szóló rovatunk.

Vállaljuk, hogy mi politizálunk is, hiszen minden, ami a közélettel kapcsolatos, egyúttal politika is. Ezután is szeretnénk, ha minél többen nyilvánítanának véleményt, akár velünk ellentéteset, ha nem értenek egyet azzal, amit és ahogy írunk.

Tatabányán nem volt meg a kultúrája egy ilyen civil kontrollként is működő, kritikus-ironikus internetes oldalnak, ezért időnként néhányan félreértették  szándékainkat, de a többség, amint a kommentekből látható, értette, mire fel is vagyunk.

Láthatóan nem loptuk be magunkat a jelenlegi városvezetés szívébe, emlékezzünk csak Schmidt Csaba elhíresült nyílt levelére. Általában az utóbbi időben már csak helyreigazítási kérelem formájában kommunkál(nak) velünk, de az is több mint a semmi, pláne egy ilyen zárt politikai tömb esetében, mint a Tatabányát irányító városvezetés. Voltunk mi már bolsevikok, baloldaliak, liberálisok, ballibek, de fasiszták is, a különböző olvasói kommentekben, de ahogy az lenni szokott, egyik sem talált.

És igen, hibáztunk is, szoktunk hibázni, de vállaljuk a felelősséget is, amennyiben előfordult ilyesmi, kérés nélkül is javítottunk.

Remélem, még többen fognak olvasni minket, pártállástól függetlenül, és sokkal többet tehetünk a jövőben a tatabányai közéletért.

Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.

Arra szeretnénk kérni Önöket, hogy most, itt, mondják el véleményüket rólunk:

 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1613841682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása