Boldogulj Tatabányán

Mi történik miután a politikus visszaadta az ollót az átadás után?

Minden választáshoz közeledve mindig megkapja a választópolgár, hogy ki, mennyit tett értünk és a környezetünkért, ésatöbbi, ésatöbbi. A mostani kormányzathoz köthető nagyon is negatív híreket vagy tényeket egy mondattal (és az aktuális ellenség ismételgetésével) szokták lesöpörni az asztalról, hogy: „Épül, szépül az ország!”

Ha én az egyik építője lennék az országnak, kitépném a hajam ettől a mondattól. Tegyük fel, hogy a térségünkben nincs „alkotmányos költség” és értelmetlen beruházás (naivan), akkor is ott marad egy gyakran elhallgatott kérdés, vagyis mi történik az értékeinkkel az átadás utáni időszakban?

Az a frázis, hogy „épül és szépül” mindig egy közegéből kiragadott pillanatképnek tűnik számomra, amikor is átvágják a szalagot átadáskor (magyar zászló, gyerekek, üres beszédek, néha népi tánc stb.) Hiányoljuk, az 1-2-5 évvel későbbi „Jaj, de szépen megőriztük az állagát!” buli. (Lehet, hogy a szalagot ide is bele tudnánk csempészni.)

Ez a kritika minden egyes épített környezetnél előjön. Lehet, hogy más ember két átadás között képes kómába esni, de én visszajárok és nézelődök ezeken a helyeken és valószínű itt kezdődik a problémám.

Megpróbálunk olyan példákat vagy mintákat felhozni, ami nem vált ki rögtön érzelmeket, mint például egészségügy, oktatás, tömegközlekedés vagy M1-es autópálya, ahol ráadásul még szakmázni is kellene.

Ezért egy mindenki által látogatható és könnyen megfigyelhető környezettel mutatnám be a „fanyalgásunk” okait, ezek pedig a tatabányai parkok.

Pontosabban három park, a Milleniumi Közpark (átadás: 2014), Május 1. Park (átadás: 2015) és a Liget (átadás: 2017). Azért is tökéletes „orvosi lovak”, mert különböző időben adták át a felújított vagy újjáépített változatukat, ami segít nekünk megfigyelni a leépülés állapotait.

Ráadásul itt nálunk Tatabányán, főleg 2015-ben és még inkább 2017-ben, a hasonló színű Bencsik és Schmidt-féle városvezetés nem mutogathat másra, mégiscsak ugyanabból az alomból vannak.

Megjegyzés: Nem hibáztathatom az előző albérlőt azért, ha elfelejtettem lehúzni magam után a wc-t.

Sajnos a Csóni (Milleneum Park) mutatja meg igazán, hogy két választás között (2019-ben lesz önkormányzati választás) nem foglalkoznak a megépült szépségeinkkel. Ha valaki látta a park látványterveit, akkor az is kitűnik, hogy saját zsebből a város csak a minimumot tudja hozni, bármi is legyen papíron az ábránd. Általában ilyenkor is képesek egy fontos elem árát inkább szökőkútra költeni. A Csóninál az új szemetesek maradtak el.

Ráadásul végigsétálva a parkon, az az érzésem, mintha azóta se érdekelne senkit, hogy ezeket az értékeinket ápolni kéne és nem csak az üzemeltetés látszatát kelteni. Tökéletes lenyomata Tatabányának. Nincsenek felújítva a gyalogutak, a futópálya a közútjaink állapotát idézi, és tavasz előtt látszódik, hogy minden zugban elbújt a szemét, amit majd talán a növények zöldellése eltakar, a hulladék talán összefügg azzal, hogy 10(!!) helyen van csak szemetes ~11.000 m2-en.

Kimaradt: hiányos földmunka, nyitott elektromos szekrény, gondozatlan csatorna, rossz állapotú hidak és filccel javították ki a lekopott futási irányt jelző nyilat.

Ahogy haladunk előre az átadási időben, úgy csökken a parkok valós tartalma, funkciója.

Bármennyire is nagy a Május 1. Park, annyira kihasználatlan. Örülök az infópaneleknek, de „egyszer használatos” és teljesen kimaradt a sport számára kiépített környezet. („Übercsúcsszuper” szökőkút épült a közepére.) De ami miatt „orvosi ló”, mert 3 év alatt nem csak a fényét veszítette el, de több helyen a lakkot is. A vízelvezető csatornák is eltömődtek.

A kőfelszórás is csak jelképesen maradt meg. És sajnos a nyilvános toilett se működik, vagy csak zártkörűen használható, ez még rejtély számomra?! (Szerencsére a pénzt nem nyeli el.)

Ez a leépülés várható, ha csak kelléknek használják a döntéshozók ezeket a közkincseket. Olló bekerül a dobozba és a természet lesz az igazi gazdája, ami pedig szeret mindent visszavenni magának.

Tovább sétálva a színház felé találjuk a kis ékszerdobozt, a Ligetet. Ha leülünk a szigetre és körülnézünk, csak ámulni és bámulni tudunk.

És szó szerint csak ezt tudjuk csinálni. Még a dohányosokra se gondoltak, mert távol kerültek a kukák a padoktól. És a kedvencem, míg a szomszédban csak pórázt kell a kutyádra rakni, itt már a szájkosár(!) is kötelező. Hosszabb a tiltólista, mint a lehetőség. 100% No Fun Zone (Esküvő előtti fényképezés, nem Fun) És nem csak a pezsgő vérem miatt nem tudom átérezni itt se az „Épül, szépül” életérzést, hanem a józan eszem se hagyja, hogy a könnyebb utat válasszam.

Mindkét klasszikusan kritikus kérdésre megvan a példa ebben a szépséges parkban: Hogyan lehet ilyen ostobán pénzt költeni? Erre miért nem költöttek, ha már megcsinálták a többit?

Az elsőre a példa egy emelkedő lejtését követő pad. Ha valaki szereti az ultrarövid csúszdákat, akkor ő megtöltötte szórakozással az itt töltött idejét.

A másodikra pedig az a pár helyen meghagyott régi aszfalt járda, ami állapotában, de anyagában is elüt az új térkövektől. Az ilyen esetek miatt nem tudom szó nélkül hagyni, hogy nagyon nem mindegy, hogy kivel, mit, mennyiért és milyen koncepció alapján építünk. (majdnem kihagytam: A szökőkutat a tóban találod.)

És amit mindig szőnyeg alá söpörnek Magyarországon, az az, hogy léteznek szellemi és fizikai fogyatékkal élő emberek is. Az óvárosi parkok környékén pedig biztosra tudom, hogy laknak. Szerintem egy vak családanya is, szívesebben menne ki valamelyikbe, ha lenne egy hanggal, fénnyel, textúrával, felülettel operáló, feladatokat adó vagy csak szórakoztató játékszer gyereknek és felnőttnek egyaránt. Szerintem mások is élvezettel vennék ezeket a különlegesebb eszközöket. De sajnos úgy veszem észre, hogy beakadt a lemez, marad a szökőkút, mint a kreativitás netovábbja. Olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint amikor a nagyinál a befőzés előtt mindenhez a régi cseresznyebefőttet kellett enni. Máig nem szerettem meg a cseresznyés rántott húst.

Zárásként annyit tudok csak javasolni, hogy legközelebb, ha kilépünk a négy fal közül és sétálunk vagy utazunk az „épülő, szépülő” településünkön, akkor lássuk meg a részleteit is. Legyünk újból (vagy végre) kíváncsiak, kritikusabbak és kreatívak. Akkor válik a környezetünk mindennap élhetővé és széppé, ha meglátjuk a hibákat és azokat hajlandóak vagyunk kijavítani vagy, ha kell, szót emelni ez ügyben. Lehet, hogy egyedül kezded el, de egy idő után megfertőzöd a többieket is.

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!