Mennyire biztonságos Tatabányán élni?
2017. május 22. írta: ZsolG

Mennyire biztonságos Tatabányán élni?

rendorseg2.jpg
A csütörtöki közgyűlésen meghallgatják majd a képviselők a rendőrkapitány beszámolóját Tatabánya biztonsági helyzetéről. Az előterjesztésben vannak nagyon szomorú, de bizalomra okot adó adatok, ahogy már az lenni szokott.

A városban a regisztrál bűncselekmények száma csökkent, viszont a súlyos testi sértések száma 37, 7 %-kal növekedett, ezeknek a bűncselekményeknek a többségét családon belül követték el, vagy ismerősök között alakultak ki.

’A legmegdöbbentőbb adat a kiskorúak veszélyeztetéséhez köthető: míg 2015-ben 3 ilyen eset fordult elő, addig 2016-ban 12, ez 300 százalékos növekedést jelent. Bár a gyámügyi rendszer jelzett ezekben az esetekben, biztos, hogy ezzel a problémával kiemelten foglalkozni kell városunkban.

Sajnos a családon belüli erőszak egyre jellemzőbb az egész országban, érdemes lenne elgondolkodni a miérteken: mennyi a felelőssége van ebben a társadalomnak illetve a politikának, természetesen az elkövető személyén túl. Én például tutira megnézném és összevetném ezeket az adatokat a pszichés problémákkal, például a depresszióval és az alkoholizmussal.

Annál is inkább mert a kábítószerrel való visszaélés adatai- amelyek leginkább a fiatalokat érinti – is növekedtek a tavalyi évben: míg 2015-ben 1 ilyen eset volt, addig 2016-ban 8 eljárást indítottak.

Azt a két adatot akár még össze is lehetne kötni, és úgy elemezni, mindenestre a fiatalok egyes csoportjai kiemelten veszélyben vannak.

Önbíráskodás hál’ istennek nem volt tavaly városunkban és a lakásbetörések száma közel 18 százalékkal csökkent.

50 százalékkal több autót törtek fel Tatabányán a tavalyi évben 2015 –höz képest.  Érdekes adat, hogy nincs jellemző napszak, mikor követik el ezeket a bűncselekményeket, tehát megnőtt a tolvajok önbizalma, már nappal is simán feltörik a kocsit. A beszámolóból az is kiderül, hogy leginkább a családi házas övezetben jellemzőek ezek a bűncselekmények.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljtatabanyan.hu

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1212531843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.