Kiderül az igazság - teltházas évadhirdetés a Jászaiban
2017. május 21. írta: ZsolG

Kiderül az igazság - teltházas évadhirdetés a Jászaiban

jaszai-tarsulat.jpg


A következő évet a puzzle forma köré építettük, mondta Crespo Rodrigo, a  2017/2018-es évadot beharangozó sajtótájékoztatón. Az időszak kommunikációját nem véletlenül építettük fel a puzzle forma köré, tekintettel arra, hogy az évad valamennyi – a felnőtt bemutatók közé sorolható – előadása az igazság keresésének legkülönfélébb útjait járja be.

Az igazság pedig olyan apró részletekből épül fel, akár a puzzle. Igaz ez az évadra, de igaz ez külön-külön az egyes előadásokra is. Igyekszünk majd az évad képzeletbeli puzzle-jének valamennyi elemét megtalálni és sikeresen a helyére tenni.

És hogy hányféle lehet az igazság? Van igazság, amit jó megismerni, hogy soha ne kövessünk el hasonló hibákat. Erre tanít A mi osztályunk. De van igazság, ami talán jobb, ha nem derül ki, erről szól sziporkázó humorral a Játék a kastélyban. És lehet, hogy jobb néha kételkedni egy látszólag nyilvánvaló igazságban, főleg, ha egy ember életéről van szó: a Tizenkét dühös ember lebilincselően izgalmas, fordulatos története ezt mutatja meg. Mi történik akkor, ha egy darabban mindkét, egymással szemben álló fél igazsága azonos súllyal szerepel és a nézőknek kell dönteni. A Terror ezt járja körül. És ha már azt sem tudod, ki vagy igazából, akkor irány a Csoportterápia. Vajon lehet-e igazságot tenni a hatalomért folytatott harcban, és vajon marad-e valami az igazságból, amikor minden eszközt bevetnek a nevében. Schiller drámája, a Stuart Mária ezt a nagyívű történetet festi meg.

A 2017/2018. évad két olyan programot is hoz a Jászai Mari Színházba, amellyel eddig nem találkozhatott a közönség. Az Így szerettek ők című sorozat (Nyáry Krisztián történetei alapján a forgatókönyvet írta és az előadásokat rendezte Réczei Tamás) a színház Antré-estek címen futó felolvasó színházi programjában kap helyet. Az Így szerettek ők című sorozat előadásai József Attila (Kozmutza Flóra, Illyés Gyula), Kosztolányi Dezső (Harmos Ilona, Radákovich Mária), Szabó Lőrinc (Mikes Klára, Korzáti Erzsébet), Karinthy Frigyes (Böhm Aranka, Déry Tibor), Móricz Zsigmond (Holics Janka, Simonyi Mária), Ady Endre (Brüll Adél, Diósy Ödön) és Cziffra György (Cziffra Soleika) szerelmi életét dolgozza fel.

A Vértes Agorájával közösen három előadásból álló tánc bérletet hirdet a színház: a kortárs tánc jeles hazai képviselőinek előadásaiból válogató bérlet 2 előadása a Jászai Mari Színházban, 1 előadása pedig a partner A Vértes Agorájában lesz látható

A Jászai Mari Színház a következő évad gyerekbemutatói között 3 előadást koprodukcióban készít el (Misi mókus kalandjai, Gőgös Gúnár Gedeon, Lúdas Matyi akkor és most), a Kutyafül, macskakő, egérút című előadást pedig ismét bérletben nézhetik meg a színház legfiatalabb nézői.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9112528981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.