Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Mészáros Lőrinc előadásában: Miénk itt a Fő tér!

foter-parkolo-tb.jpg

Kié lesz Tatabánya Főtere? Nem fogják kitalálni!

Mint ahogy azt a HVG is megírta szépen a Tatabánya Főterét birtokló T-szolos cég jelentős részben Mészáros Lőrinc birtokába került, méghozzá mindenféle pályáztatás nélkül. Persze ezen már meg sem lepődik az ember, de azért zavarni zavarhatja. Még.

Gáz van, mondaná az egyszeri polgár. De majd jön a Lőrinc, oszt megszereli. Ha vicces lenne a kedvünk, még jót is mosolyognánk rajta.

A Megyeháza téren állítólag bevásárlóközpontot fognak építeni, gondolom a betont is felcsúti polgármester ezredik cége fogja készíteni hozzá, sőt még az áram is csak neki engedelmeskedik majd. Jóféle Lőrinc-áram folyik majd az üvegpalota-bevásárlóközpont ereiben is. Azon túl meg ugye a kurta farkú malac fog túrni, ahogy a mesében.

‘A városvezetés már 2014 óta tervezi ezt a nagyszabású projektet megvalósítani, és meg is mondták, hogy vállalkozói tőkét is bevonnak, csak éppen a felcsúti milliárdos neve nem hangzott el soha. Bár ne legyünk álnaivak, azt azért mindenkinek tudnia kellett volna, ha rendezi az egyenletet, hogy egy ilyen nagyszabású beruházást csak egyetlen ember nyerhet el Magyarországon.

Nem volt kérdés, ki nyeri ezt a bulit. Gondolom, ezt tudták maguktól is, vagy ha mégsem, biztosan megmondták nekik.

Schmidt Csabától akár  Mészáros Lőrinc is lehetne Tatabánya polgármestere, ha ilyen szándékkal ébredne fel egyik reggel. Az utóbbi években néhányszor megtömte már zsebeit városunkból a felcsúti báró. Gondolom, most azon agyal a városvezetés, mit forralnak még hűbéruraik a párton belül.

Idén januárban tette közzé a polgármesteri hivatal, hogy „ egy előre meghatározott követelményrendszer alapján” több céggel folytatott tárgyalás után kiválasztotta a befektetőt.

Eddig ugye az Európai Uniós pénzt csapolták, de úgy tűnik áttértek a mi helyi adóforintjainkra.

‘Mert ugyebár, ha figyelmesen olvassuk a híreket, akkor látható, milyen nyomott áron jutottak az ingatlanhoz, ráadásul a mi pénzünkből fizették a terveket, eddig az adónkból 50.000.000 Ft-ot költöttek rá. Ha kell,  mi fizetjük majd a közművek kiváltását is. Aztán ha már tiszta a terep, akkor jöhet Mészáros Lőrinc cége és birtokba veheti az akkor már a valószínűleg  a tulajdonába kerülő ingatlant. Ugye, milyen abszurd?

Ha esetleg mégsem jönne be a számításuk, akkor is ott lesz egy ún. közműablak, vagyis oda mehet mindenki ügyes-bajos dolgait intézni, ami után busás bérleti díjat kap az ingatlan tulajdonosa.

Talán még a T-Szolt is oda költöztetik, végül is nemrég újították fel 400 millió forintért.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljtatabanyan.hu

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9112519467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása