Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Zseniális buszmegállók, amelyeket Tatabányán is elfogadnánk

sao_paulo.jpg

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó. Valljuk meg, hogy buszmegállóban várakozni nem a legkellemesebb program. Persze tegyük hozzá, rajtunk is múlik, hogyan, milyen körülmények között töltjük el azt a néhány percet, amíg megérkezik a járatunk. Ahogyan az alábbi példák is mutatják, lehet barátságos környezetben is elütni az időt, ahol a beszélgetések, netán olvasnivalók tehetik színesebbé a várakozási időt-írja a pozitivnap.hu

Nálunk Tatabányán leginkább depressziósan ásítozó, szürke leépült buszmegállókkal találkozhatunk, ami nem dobja fel a napunkat, ha éppen elmegyünk előtte, vagy ne adj isten buszra várunk. Pedig a mellékelt képeken szereplő “alkotások” a bizonyítékai, hogy egy buszmegálló is lehet szép, ötletes, esetleg megdöbbentő vicces. Szerintünk hasonló megállók Tatabányán is elkelnének.

Külföldi észveszejtően kreatív megállók:

Fowey település Angliában

fowey.jpg

Konaga, Japán

konga_japan.jpg

 

Sao Paulo


sao_paulo.jpg

Különleges hangulatú hazai buszmegállók

Bernecebaráti

bernecebarati.jpg

Bakonyszentlászló

bszentlaszlo.jpg

Kazincbarcika

kazincbarcika.jpg

Bükkszentkereszt

bukkszentkereszt.jpg

Mindszentkála

mindszentkala.jpg

Szolnok

szolnok.jpg

Orosháza

oroshaza.jpg

Debrecen

debrecen.jpg

 

Címlapfotó, képek: pozitivnap.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3813582437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása