Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Jövőre hatékonyabban támogathatja az állam a munkavállalók albérletét

albi.jpg

Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre, de a túl szigorú feltételek miatt 2017-ben országosan csupán alig néhány esetben vették azt igénybe.

A fővárosban, mind a többi nagyvárosban megugrottak az albérletárak. Budapesten négy év alatt kétszeresére emelkedtek, és már a 3000 forintos szintet is megközelíti a bérlakások havi átlagos négyzetméterára, de a győri, debreceni és pécsi kiadó ingatlanok négyzetméteréért is átlagosan 1600 forint feletti összeget kérnek el a tulajdonosok.

A lakhatási támogatás idei feltételei között komoly megszorítás volt, hogy csakis határozatlan idejű szerződéssel lehetett igénybe venni. Jövőre a juttatás már várhatóan a határozott idejű bérleti szerződések esetén is járhat

A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár, ekkor az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthatnak adómentesen. Ez jövőre - amennyiben a jogszabályt az eddigi terveknek megfelelően hirdetik ki - a minimálbér 60 százalékára nőhet, ami a minimálbér várható emelkedését is figyelembe véve jóval több, mint másfélszeres növekedést jelent. A harmadik és a negyedik évben a jelenlegi 25 helyett a minimálbér 40 százaléka lehet majd az elérhető támogatás a változtatást követően.

A feltételek között szerepel, hogy az állandó lakhely legalább 60 kilométerre, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára legyen a munkahelytől, és ezen a körön belül a munkavállalónak semmilyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga ne legyen. Jövőre ez a feltétel is enyhül, és immár csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Az a megszorítás, hogy ugyanazon lakás esetében, melyet többen is bérelnek, csak a bérlők egyike élhet a támogatással, várhatóan jövőre is megmarad, abban az esetben is, ha esetleg a szobákat külön szerződés alapján veszik ki az albérlők. Ez valódi probléma, életszerű helyzet ugyanis, hogy egy távoli településről többen, összefogva költöznek közös munkahelyük közelébe.

A legnagyobb akadály az, hogy a bérlakáspiac adózás szempontjából továbbra is szürke zónának számít, a főbérlők többsége nem ad bizonylatot a havidíj megfizetéséről. Bár a kormány azon intézkedése, hogy 2018-tól egységessé és összességében kedvezőbbé válik a lakáskiadásból származó jövedelmek adózása, javíthat ezen a helyzeten, de egyelőre nehezen becsülhető meg, hogy ez a javulás milyen gyors és mekkora mértékű lesz.

 

(mti)

(A kép illusztráció)

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9812894186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása