Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Nulla százalékos hitel a fiataloknak

diakhitel_eduline_hu.jpg

Nulla százalékra csökken a felsőoktatási hallgatók számára elérhető Diákhitel2 kamata - döntött a kormány, közölte közös sajtótájékoztatóján Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A kormány októbertől eltörli a Diákhitel2 kamatát, a kamatok megfizetését a kormány vállalja magára, az intézkedés a már folyósított hitelekre is vonatkozik- mondta el Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden, a Diákhitel Központtal közösen tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár azt is közölte, hogy 2018. februárjától a Diákhitel2 nemcsak a tandíjra, hanem az idegen nyelvű képzésben részt vevők esetében, a térítési díjra is elérhetővé válik, valamint 40-ről 45 évre emelkedik, hogy a Diákhitel1-et meddig lehet igénybe venni.

A Diákhitel1 havi maximum felvehető értéke 70 ezer forintra nő, aki külföldön tölt egy vagy két félévet, az ennek az összegnek a dupláját veheti fel erre az időszakra. Szintén jövő februártól lesz érvényes, hogy aki rokkantsági vagy rehabilitációs járadékban részesül, mentesül a kamatfizetés alól - az ellátás idejére.

Szeptember 30-ig kitolódik a Diákhitel2 igénylési időszaka a folyó félév tekintetében- közölte Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezetője, majd hozzátette, hogy aki befizette már a tandíjat, az október 15-ig visszaigényelheti azt, és felveheti a Diákhitel2-t. Ezt technikailag úgy tudja megtenni, hogy igazolja, az intézmény már megkapta a tandíját, és ebben az esetben a Diákhitel Központ visszautalja azt a diáknak, ha megköti a diákhitel-szerződést. A folyamatot a tanulmányi osztályon tudják elindítani a diákok, ott kérhetnek igazolást a tandíj megfizetéséről.

A diákhitelek törlesztéséhez kapcsolódik, hogy a volt diákok számára a munkáltatók cafetéria keretében is támogathatják a hitel törlesztését, ez a juttatás adó- és járulékmentes lesz a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb a a minimálbér 20 százalékáig.

A diákhitelekkel kapcsolatban nem ez mostanában az egyetlen újítás, szeptember 6. óta a teljes igénylési folyamat végig vihető elektronikusan, amennyiben a hallgató rendelkezik Ügyfélkapu-regisztrációval. Ezzel a lehetőséggel minden negyedik igénylő élt azóta. Diákhitel2-t 3 458-an igényeltek idén.

A diákhitelrendszer átalakításával kapcsolatban régóta megy a gondolkodás a Diákhitel Központon belül, kormánydöntés pedig az elmúlt napokban született róla - mondta el az Emmi államtitkára, majd hozzátette: sikerességi kritériumokat, például, hogy többen vegyenek fel Diákhitelt, nem határozott meg a kabinet.

(penzcentrum)

 

Címlapfotó: eduline.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr112893064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása