Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A nagy rezsicsökkentő trükk: hogyan vészelhetjük át könnyen a fűtési szezont

led_lakberrmagazin.jpg

Szeptember 15-én hivatalosan elkezdődött a fűtési szezon. Vagyis ez azt is jelenti, hogy mostantól nő a családok havi kiadása. A fűtési szezon megterheli a családi kasszát, mivel még a csökkentett rezsi is nagy kiadást jelent sokaknak.

A KSH adatai szerint a háztartási kiadások egyik legnagyobb szelete a lakásfenntartás és háztartási energia. 2016-ban az erre fordított 17 ezer forintos egy főre jutó havi összeg reálértéken 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lakásfenntartáson belül a legnagyobb, 64,1 százalékos részarányú kiadás a 10,9 ezer forintos fejenkénti havi összeget jelentő háztartási energia volt, amin belül gázra 3824, elektromos energiára 3480, szilárd tüzelőanyagokra 2643, meleg vízre és távhőre 953 forintot költöttek a háztartások. Közülük leginkább a szilárd tüzelőanyagokra fordított kiadások volumene (8,0 százalékkal) nőtt 2015-höz képest.

Az őszi, és különösen a téli fűtési szezon idén is jelentős anyagi terhet ró a családokra. Spórolhatunk viszont a kiadásokon, ha néhány dologra odafigyelünk. Szóba jöhet például egy nagyobb lakásfelújítás, korszerűsítés. Ez jelenthet hőszigetelést, felújíthatjuk vagy kicserélhetjük nyílászáróinkat, modernizálhatjuk a fűtési rendszert. Csakhogy ez igen drága mulatság.

Ha anyagilag nem állunk annyira jól, hogy ezt megtehessük, de mégis szeretnénk lépni valamit azért, hogy csökkentsük a rezsiköltségeket, akkor sem kell elkeseredni. Néhány apró trükkel ugyanis visszavághatjuk az elektromos áram vagy a vízfogyasztás után fizetett számláink összegét. Mindezek persze szintén igényelnek némi befektetést, azonban mindez hamar megtérül.

Mire figyeljünk a lakás berendezésénél, ha fontos szempont az energiatakarékosság?

Ha nem akarunk ősszel nagyobb lakásfelújítási munkálatokba fogni, akkor is érdemes némi pénzt szánni a korszerűsítésre. Nem kell hatalmas összegre gondolni: a lakásban lévő lámpák számától függően már akár tízezer forintból lecserélhetjük például az izzókat. A LED izzók kicsit többe kerülnek, mint a hagyományosak, azonban rengeteg energiát spórolhatunk velük és az élettartamuk is többszöröse a hagyományosaknak, így bőségesen megtérül a befektetés.

Az energiatakarékosságot sokféleképpen megvalósíthatjuk: a lámpáknál nem elég, ha LED-est választunk, ha igazán takarékos megoldást keresünk, válasszunk olyat, amelyiknek szabályozható a fényereje. Árfekvésben ezek már az abszolút megfizethető kategóriában mozognak, egy LED izzó alig párszáz forinttal drágább, mint egy hagyományos- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a KIKA bútoráruház arra a kérdésre, mire figyeljünk, ha az izzók lecserélését tervezzük.

Érdemes ősszel vásárolni néhány időzítős konnektort is. Számos háztartási eszközt ugyanis csak bizonyos időszakonként használunk: a tévé például a legtöbb lakásban nem megy egész nap, ahogy kávéfőzőt is általában naponta egyszer, reggelente használja sok család- portfolio.hu.

A készenléti idő viszont jelentős villamos energiát emészt fel, ami éves szinten több ezer forintunkba is kerülhet.

Egy időzítős kiegészítő ára már néhány hónap alatt megtérülhet (egy darabot már akár 1000-1500 forintért vásárolhatunk), viszont akár több évtizeden keresztül spórolhatja meg nekünk az áramot.

Már 5000 forint alatt is kaphatunk olyan zuhanyfejet, amellyel állíthatjuk a vízsugár erősségét, így rengeteg vizet spórolhatunk. Csapszűrőből pedig már olyat is találhatunk mindössze 999 Ft-ért, amely levegővel dúsítja a vizet, így 50 százalékos vízmegtakarítást érhetünk el - tudtuk meg a KIKA bútorlánc szakembereitől. Az áruház egyébként a hétvégén kiemelt ajánlatokkal várja a vevőket. Szeptember 22-24-ig 15 százalékos kedvezmény jár minden termékre a lánc összes boltjában és a webshopban is, tehát ha valaki valóban a lakás energiatakarékos felújításán gondolkozik, ez most remek lehetőség.

Annak ellenére, hogy nem olcsó, érdemes lecserélni a régi háztartási berendezéseket is. Ugyanis ha egy tizenéves gép helyett egy mindössze 149 kWh-t fogyasztó, alulfagyasztós A+++ kategóriás készüléket vásárolunk, az éves áramszámlánk mintegy 10 ezer forinttal lehet kisebb, az ennél is idősebb hűtőtől megválva pedig közel 30 ezer forint is lehet a megtakarítás - hívták fel a figyelmet az LG Electronics Magyarország Kft. szakértői idén nyáron.

 

Címlapfotó: lakbermagazin.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9112888734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása