A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve
Egyszer volt, hol nem, az egyik szeméthegyen innen a másik szemétdombon túl, volt egyszer egy város: hatalmas hegyek között, egy vasmadár csőre tövében árválkodott, meg szomorkodott. Sok baja volt szegénynek, de kinek mondhatta volna, amikor nem hallgatta senki meg.
A polgármester, egy snájdig sváb gyerek, nem sokat törődött vele, nem értette mit szeretne mondani neki, ő csak felújítani, meg építkezni szeretett volna a városban, persze idegen pénzből, a következő generáció pénztárcája terhére. Nyomta az ipart, de nagyon, mert mindig csurrant cseppent valami, és hát kellett a családnak a betevő falat. Beton, beton hátán. Csak éppen az emberek lelkével nem törődött, és a város csak egyre szomorúbb lett emiatt. Egészen odáig jutott, hogy már a havi közös üléseken se tudta majd” halálra röhögni magát a cimboráival, mint annak előtte.
A várost már nem szórakoztatta a sok füllentés és félrebeszélés sem, ami a különböző ünnepségeken, gyáravatókon elhangzott, és egyszer csak erőt vett rajta az a fránya melankólia. Ebből kifolyólag aztán megtámadta testét a ragya, az iszonyatos kiütés. Utcáin egyre több lett ezekből a ragyákból, pattanásokból, amit az emberek csak úgy hívnak szemét, meg limlom. Szeretett volna kiabálni a fájdalomtól, de nem tudott.
A polgármester meg az emberei, hívtak doktorokat még az Által-éren túlról is, de semmi, vizsgálták, írtak fel zárható ragyásdobozokat receptre (biztos valami tuti gyógyszer, gondolta a város), de a ragyák maradtak. Aztán majd jött T-Hidas távrámondó, azt füllentett majd ő meggyógyítja, mondta nekik gőgösen, de a T-Hidas nevű orvosról hamar kiderült, hogy sarlatán, az Újvárosi piacon vette a diplomáját, csak a piócás meg az érvágó gyógyítást ismerte, de azt meg kösz, inkább nem kérem, mondta határozottan a város.
A snájdig polgármester, amikor egyik nap ült az irodájában, éppen azon gondolkodott, hogy Lőrinc főtér-testvérhez megy segítségért a közeli faluba, a Százas úton túlra, akiről azt hallotta, hogy mindenből aranyat tud csinálni, mikor hatalmas szárnycsapkodást hallott, csak úgy döngtek a szárnyak, mintha vasból lennének. A Turul madár volt az, bedugta a fejét a polgármester irodája ablakán és haragosan felszólította, hogy most már itt az ideje, hogy tényleg tegyen valamit, mert egyre több a ragya a város testén, és már sok az ő mitikus -madár orrának, facsarja a bűz, mondhatni.
És akkor a polgármester megígérte neki, hogy felszámolja a város ragyáit, de csak azért hogy leszálljon róla a madár. Feltűnt ez a madárnak is, aki sok ilyet túlélt már, ezért eldöntötte, hogy megleckézteti.
És lőn, a következő nap, mikor a polgármester kilépett az irodájából, a Turul hatalmas szárnycsapkodások közepette összeszedte az összes a szemetet, és az mind a politikus nyakában kötött ki.
Így jár az aki …..
Címlapfotó:
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
