Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Miért nem akar azonnal és jóval olcsóbban segíteni a kormány a meddő párokon?

meddoseg-gendiagnosztika-hu.jpg

Az elmúlt két hét szégyenletes és provokatív „ügye”  a lombikbébiprogramról szóló erkölcstelen és kisstílű polémia, ami minden érzékenységet félretéve gázolt bele sok ezer pár lelkivilágába. Hát igen, mondhatnánk, a kormánynak nem erőssége az empátia, sosem volt az.

A botrány óta ráadásul állami kontrollt akarnak, vagy még többet: államosítást, ami még csak rátett egy lapáttal az egészre.

Majd bejelentették, hogy kiterjesztik a tb finanszírozású lombikprogram-eljárások számát, és a változik az ehhez kapcsolódó gyógyszertámogatás is.

Balog Zoltán az MTI-nek azt mondta, változás az lesz, hogy ha egy párnál az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam. Az erről szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg.

Erre gyorsan reagált a szakma és Török Attila, Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke a 24.hu-nak így fogalmazott:

“Ha komolyan gondolná a kormány, hogy lényegesen több gyermek születését akarja elérni a lombikprogram támogatásával, akkor nem az állami szektor növekedésébe öntené a milliárdokat, hanem egyszerűen eltörölné a kezelések számának korlátozását, és hagyná működni a jelenleg meglévő intézeteket.”

A baj csupán annyi, amiért a szakember is keményen fogalmazott, hogy az új jogszabálya megalkotásakor leginkább az állami kórházakra fókuszáltak, tehát jönnek a nagy beruházások, drága infrastruktúra-építések és ezek után csak hosszú évek múlva lesz születésszám-növekedés a lombikbébiprogramban.

Tehát, ha jól értjük, a jelenlegi intézmények, akik ezt a munkát jól végzik, háttérbe szorulnak, az egész munka pedig évekig csúszni fog, míg máshol megteremtik a feltételeit, és felveszik a szakemberegárdát.

Ismét egy rendszer, amit darabokra szétszednek és majd eszükbe sem jut jól összerakni.

címlapfotó: gendiagnosztika.hu (illusztráció)

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3112798134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása